Hajónapló: RotorVilág III. rész: a Karib-tenger Magyarjai in English

     2005.12.16 - 2006.01.14                                   ««   1/3 oldal   »»

Ugrás oldalra:123

 

1. nap, 2005.12.16. , Barbados

A Karib-tenger szigetei
A Bridgetowni-i öböl
Nagymosás és ...
A Karib-tengeren átértelmeződik, hogy mit nevezünk védett kikötőnek. Mivel a passzát szél észak-keleti, keleti vagy dél-keleti írányból fúj, minden olyan szélvédett hely, ahol a fenékre horgonyt lehet dobni, védett kikötőnek minősül. Barbadoson Bridgetown kikötője 160 fokban védett öböl, nyugati irányból teljesen nyitott. Észnél kell lenni, mert egy eluszó bocit már csak valamelyik messzi sziget vagy közép-amerika állítja meg... A motor mellé mindíg vittünk magunkkal evezőt is, mert ha leáll a motor, a passszát szelet kell legyőznünk. Ami a védettség ellenére 10-20 csomóval fúj keresztül a horgonyzóhelyen - Barbados alacsony sziget, nem sok szélárnyékot ad.
A horgonyzóhelyen viszonylag tiszta a víz, nem messze tőlünk egy hajóroncsot is találtam.
Barbados lakosságának 90%-a afrikai származású, a maradék indiai, európai stb. Az emberek nagyon kedvesek, készségesek, barátságosak. Egyedül a taxisok rámenősségét kellett megszokni, a városban bármerre sétáltunk, állandóan leszólítottak:
- Taxi? Taxi?
- No, thanks...
- Stretching legs? lll Just walking? Okey, no problem... - jött a mosolygós válasz.
A taxikban egyébként nincs taxióra, úgyhogy előre érdemes megállapodni a viteldíjról, nehogy a taxis a végén túl sokat kérjen. Ez az állítás késobb, ahogy megismertük az árakat, megfordult, és inkább a taxisnak ajánlottuk volna, hogy megtudja, mennyit vagyunk hajlandók fizetni egy útért. Gubi már le sem tisztázta induláskor az árat, hanem kiszálláskor a meglepett taxisnak mondta és adta a szerinte méltányos összeget.
Sikerült megjavítattnom a fővitorlát, a szigeten található egy Doyle vitorlakészítő mester, gyorsan, olcsón és jó minőségben dolgozott. Nem rajtunk akart meggazdagodni.
A tömegközlekedés nagyon jól megoldott. A szigetet behálozzák a buszjáratok, másfél barbadosi dollárért (1 US$=2 BD$) bárhova elvisznek. Én igyekeztem busszal járni, érdekes embereket figyelhettem meg. A buszon rajtam kívül más fehér ember nem volt.
Az állami buszok mellett járnak kalóz-magán-buszok is. Ugyanazon az útvonalon, ahol a hivatalos buszok járnak közlekednek, és szedik el az utasokat. Ugyanannyiért visznek, mint az állami busz. A járműveket gazdájuk kicicomázza, spoilert rak a tetőre, zöld lángnyelveket fest az oldalára.

Napi pozíció:
17:00 13-05.50N 59-36.28W log= 6902.2
teregetésEzt látom a hajórólA halászkikötőben lehet tankolni
Elsüllyedt...itt maradtVárnak a búszraEgy maszek busz belülről
PiacRumbárEsti műsor
Itt finom a hamburger


2. nap, 2005.12.17. , Éva megérkezik

Barbados a levegőből, távolban a reptér
Kitakarítottam a hajót, majd egy helyi busszal kimentem a reptérre Éváért. A repülőtér érdekessége, hogy a beszálló oldalon nincs fal, sem ajtó, rögtön egy fedett rész mögött sorban jönnek a bechechkolós pultok.
Éva tollából:
A kis világot körbe repülve megérkeztem Barbadosra, hogy egy felejthetetlen nyaralást töltsünk el a Rotoron a Karibon. Miután leszállt a repülőgép, választani lehetett, hogy a reptéri busz behozzon a repülőtől, vagy besétáljak a helyi repülőtérre, ami kívülről egy beton bunkerre emlékeztetett. A sétálást választottam, mert a New York-i 2 fok után jól esett a séta ebben a párás meleg levegőben.
A beléptetésnél kicsit izgulni kezdtem, mert ki kellett tölteni, hogy mi lesz Barbadoson az elérhetőségem, és mi az itteni szállásom címe. Az előttem álló hölgyet nem engedték be, és visszaküldték. Hüha, gondoltam, itt ilyen szigorúak! Megadtam nekik, hogy a Rotor melyik kikötőben áll, és miután megkérdezték, hogy kié a hajó, és azt feleltem, hogy a férjemé, minden további papír és szó nélkül tovább engedtek. Géza már a repülőtér előtt állt, mert itt a várakozókat nem engedik be a repülőtérre. Bepattantunk egy helyi taxiba, ami egyenest a kikötőbe vitt. Géza gyorsan lealkudta a viteldíjat, majd megkerestük Rotorkát, amely egy elgörbült fürdőlépcső mellé volt kikötve.
Közben felhívtuk Gubit, aki kiköltözött egy hotelbe, hogy a hosszú út után egy kicsit kényelembe helyezze magát. Sötétedés után (ugye itt most "tél" van ezért korán, 6 óra körül sötétedik) egy jó kis vacsorát elköltöttünk az egyik étteremben, azt vettem észre, hogy Géza a fülledt meleg ellenére, pedánsan hosszú nadrágot vett fel. Mint megtudtam az előző nap már meglátogatták Gubival ugyanezt az éttermet, ahol csak az előételekből választhattak, mert nem voltak rendesen, hosszú nadrágba felöltözve. Így hosszú nadrággal, állítólag a kiszolgálgálás is sokkal kedvesebb volt, és igazán azt ehettünk, amit akartunk (halak, koktélok stb.).


3. nap, 2005.12.18.

A szöveg lemaradt, hamarosan pótoljuk..

GubivalAz asztalunkKilátás a teraszra
PartVízElőétel
No women no cryAz öbölbenUtcarészlet
LevélkőrBarbados Yacht KlubUtcarészlet
BarMiniszterelnöki hivatalA távolban ott van Rotor is
FejfaFej felfeleRumkioszkok
Karácsonyi tömegA folyó, amin a hidak állnak, innen a név Bridgetown


4. nap, 2005.12.19. , Elindulás Barbadosról

Délelőtt elintéztük a kijelentkezést. A horgonyzóhelyért fizetnünk kellett, 4 US$ 5 éjszakáért. Sorba kellett venni a hivatalokat: vámhivatal, bevándorlási hivatal, kikötőkapitányság.
Éva tollából:
Ezt a napot még Barbadoson töltöttük Bridgetown-ban, majd a felkészültünk az indulásra: hajó kiléptetése, olajcsere, Rotorka felszerelése, megjavított fővitorla felszerelése. Elindultunk az utunk leghosszabb menetére Barbadosról St. Vincentre. Kényelmes éjszakai menetre készültünk fel, a vitorlákat és a szélkormányt háromnegyed szélre állítottuk be. Vállaltam a menet első felét és Gézát elküldtem aludni.
Meleg passzát szél fújt. Az ég gyönyörű csillagos volt, és ezeket a csillagokat még nem láttam az égen. Egy könyvből próbáltam azonosítani milyen csillagképeket látok, azt hiszem az Orion köztük volt, de annyi csillagot láttam, hogy a végén már egyik csillagképben sem voltam biztos. Amíg nem jött fel a hold, addig a kis foszforeszkáló élőlényeket is hemzsegni láttam a vízben, sőt a WC-re menve, (ugye nekünk, lányoknak ez nem olyan egyszerű a dölöngélő hajóban) azt is megállapítottam, hogy vízöblítésnél ezeket felszivattyúzzuk, és ezért a WC belseje is teljes fényben pompázik, ahogy kavarog benne a víz (no jó ennyit a malackodásból).
Miután feljött a hold egy ezüst hidat festett elénk a tengerre, jóllehet még majdnem teljesen kerek volt, de egy kis rész már hiányzott a fogyó holdból. Sebességünk átlagosan 5-6 csomó volt végig, a hullámok sem voltak vészesek, kb 2 méteresek, néha azért a sötétből előbbukkant egy 3-4 méteres is, de ez azért ritka volt. Jó volt érezni, ahogy ringatott a hajó, hogy el ne aludjak az i-river-emet a fülemre tettem és zenét hallgattam, ami Gézát sem zavarta a pihenésben.


Napi pozíció:
16:00 13-05.50N 59-36.28W log= 6902.2


5. nap, 2005.12.20. , Megérkezés St. Vincentre

St. Vincent, Blue Lagoon öböl
Előttünk St. Vincent
Ide kötöttünk ki
A marina épülete
Éva a karosszékben
Barbados és St. Vincent között az óceán ugyanazon arcát mutatta, mint előtte 25 napig. Itt a szigetek közötti hajókázással meg lehet ismerni, hogy mire számíthat az ember odakint.
Éva tollából:
Géza kint aludt a kokpitban és néha egy-egy vitorla bellobbanásra (mert néha a hullámok úgy megdöntötték a hajót) felkapta a fejét, mondott valamit, majd aludt tovább szép csendesen. Hajnali egykor azonban, úgy döntött, hogy mostantól hátszélben fogunk süvíteni a passzát szélben, ezért elkezdte állítgatni a vitorlákat, úgy jó egy óráig, amikor is kész lett a nagy mű a "twin wing" ami azt jelenti hogy két fok vitorla kifeszítve ellenkező irányban, mintha iker szárnyai lennének a hajónak, így jó 6-7 csomóval vágtattunk a habokon. Azután leváltott az őrségben, és reggel már csak arra ébredtem, hogy a hajó ugyanolyan beállításban, ahogy éjszaka ott hagytam Gézával, St. Vincent közelébe ért és a hegy vonulatok már látszódtak messziről.
Tudni kell, hogy a sziget egy vulkanikus képződmény egy aktív vulkánnal (1979-ben tört ki utóljára), a strandjait ezért fekete homok borítja. Azért a karibi érzés így is megvan a hatalmas pálmafákkal a tengerparton. St. Vincenten a Blue Lagoon nevű öblöt választottuk kikötésre. A bejelentkezés eltartott egy darabig. A helyi charteresek azt mondták, hogy lehet az itteni repülőtéren is, ami közel van (a közelről annyit, hogy jó két órát gyalogoltunk amíg odaértünk, persze a járdák helyett helyi csatorna hálózat kísérte a forgalmas szűk utakat, ahol sebesség korlátot nem ismerve száguldoztak a tehereautók, terepjárók stb). Amikor eljutottunk a reptérre, akkor pénzt váltottunk, mert útközben a pénz váltó automata nem működött, majd bementunk a helyi vámhivatalba, ahol azt mondták itt nem lehet bejelentkezni, menjünk a városba, Kingstowne-ba.
Egy helyi busszal beszáguldottunk a városba. A helyi buszok KIA Pregio méretu magánvállalkozások, mind egyedi optikai tuningokkal. Össze-vissza száguldoznak a szigeten, akit tudnak felszednek, elvisznek. A kisbuszokban 12-14 ülőhely van, de simán szállítanak 16 embert is. A buszok szolgáltatásához hozzá tartozik, hogy hangos, inkább üvöltő karibi zene szól bennük, de ez adja a hangulatot az utasoknak az utazáshoz. Van egy sofőr és egy személyzet, aki kiabál az ablakból a járókelőknek, hátha beszáll valaki, majd betuszkolja az utazni vágyókat a buszba és intézi a piszkos pénzügyeket. No ezekben a buszokban sem mindig ismerik a sebességkorlátozást csak a padló gázt és padló féket, biztonsági öv nincs, mert minek is az.
A városban sikerült találnunk egy vámost aki elmondta, hogy tévedünk, ha azt hisszük, itt el lehet intézni a belépést ezért menjünk vissza a reptérre (hiába mondtuk neki, hogy minket onnan küldtek ide). Így is tettünk végül. A reptéren ezúttal jóval ügyesebbek voltunk és nem hagytuk magunkat újra lerázni egy másik hivatalban, ahova a repülős utasok is bementek. Mi is bekéredzkedtünk, majd elintéztük a vám papírokat, de az útleveleket nem kezelték le. Majd vissza újra a városba Kingstown-ba ahol megmegkerestük a bevándorlási hivatalt. Ez pont a rendőrkapitányságon belül volt, és amikor a kint álló rendőr készségesen bekísért minket, láttuk rács mögötti mezítlábas rabokat is. A bejelentkezés innen már gyorsan ment és este Géza csodálatos pörkölt szerű vacsorája várt ránk.


Napi pozíció:
13:20 13-07.00N 61-12.00W log= 6995.4
Itt ekkora levelek vannak!A laguna felülrőlNagymosás
A reptérhez közeledünk


6. nap, 2005.12.21. , A Soufriere vulkán megmászása

Az országút
Pálmafák
Éva tollából:
Reggel nem túl korán ébredtünk - kb 9-kor - majd felhívtunk egy helyi telefonszámot, akik itt a szigeten vulkán túrát szerveznek. Tudni kell, hogy St. Vincent szigete nem igazán turistabarát jellegű, nincsenek nagyon berendezkedve a turistákra (ezért is olyan nehézkes a bejelentkezés hajóval), de pont ezért a helyi életstílust itt lehet igazán megismerni.
A túravezető eljött értünk a Blue Lagoon-ba majd egy jó kis dzsippes menet után (városokon kis folyókon keresztül, no meg persze a gyönyörű tengerpartok mentén) megérkeztünk a Soufriere lábához, amely egy 3000 láb magas vulkán. Ezt másztuk meg az esőerdőn keresztül. Megjegyzem ezen a szigeten más szigetekkel ellentétben nincs semmilyen veszélyes állat pl. kígyó meg hasonlók, ezért ilyenektől nem tartottunk. Ahogy egyre feljebb jutottunk a hegyen, úgy változott a növényzet, a levegő páratartalma és a hőmérséklet. Lenn még rengeteg bambusz magasodott fölénk, a Soufriere tetején pedig bozótos volt, néhány szívós sárga virággal. Az eső is elkezdett esni, amit az őslakosok "white rain"-nek hívnak, mert ha ez elkezd esni, akkor biztos egy napig folyamatosan esik. Lefelé menet a fák hatalmas levelei ernyőként magasodtak fölénk, védve minket az esőtől, de akkor már olyan mindegy volt, mert a hegytetőn bőrig áztunk (pedig volt nálunk esőkabát is).
Hozzáteszem, hogy ezen a hegytetőn megterem a marihuana is amit a túra vezető készségesen megmutatott nekünk. Visszaérkezve a Rotorra csak szárítkoztunk a napon és elköltöttük a fenséges kókusz italunkat, amelyet út közben vettünk. Egyébként a túra vezető egy nagyon kedves fickó volt, aki sokat mesélt arról, hogy neki az anyai ága az egykori Csehszlovákiából származik, és hogy 5 évig dolgozott New Yorkban (szeptember 11-ig), amikor is úgy megszigorították a munkavállalást ott, hogy visszajött ide a szigetre, és azóta a napi hegymászásnak adta a fejét, mert ő majdnem minden nap megteszi ezt az utat. De azt is hozzátette, hogy neki így minden nap karácsony, mert nagyon élvezi, hogy ezt csinálhatja.
TengerpartFolyóGeorgetown 1
Georgtown 2PálmákFelfele a hegyen
Kilátszanak a gyökerekFelértünk, jó az időTalaj
Előttünk leesett egy autó a szakadékbaFriss kókusztejet iszomA cipőm is beázott, lehet tippelni, mi ez?
Készül a vacsoranaplementeGyertyafény és ...


7. nap, 2005.12.22. , Bequia

A naplóból ki is maradt, hogy éjszaka mooring kötelünk elszakadt, szerencsére duplán volt kikötve a hajó
Egy sokárbócos is velünk tartott
Hullám
Sofőr
Éva tollából:
Reggel Bequia sziget felé vettük az irányt délre, amely még St. Vincent-hez tartozik, ezért nem kellett beléptetésre engedélyt kérni. A menet eleje nagyon kellemes volt szinte alig voltak hullámok, amikor azonban a sziget közelébe értünk, a hullámok megnőttek (kb 3-4 méteresek voltak némelykor), mivel itt a tenger mélysége jelentősen lecsökkent.
A kikötőbe (Port Elisabeth) egy hatalmas 5 árbócos hajóval egyidőben hajóztunk be, és figyeltük, hogy milyen tempóban szerelik le a vitorlákat. A kikötőben természetesen már jöttek elénk gumi csónakkal és mooring helyet ajánlottak, de olvastuk az egyik könyvben, hogy ebben az öbölben ez államilag nem engedélyezett, ezért inkább horgonyra álltunk. Este berotorkáztunk a helyi turista centrumba, ahol már a kikötőben kisfiúk kínálták a saját kezük által gyártott kis vitorlás hajókat kókusz dióból.
A piacon megpróbáltunk gyümölcsöt vásárolni, ami csak azért volt nehézkes, mert a nagyon kedves árusok egy perc alatt úgy elleptek minket, hogy alig tudtam abban a tömegben Gézához bármit is szólni, csak azt láttam, hogy nyomják a gyümölcsöket a kezébe. Este azért én is elkápráztattam Gézát új főzéstechnikámmal és egy csodálatos vacsorát ütöttem össze neki.

Géza írja:
Éva már írta, hogy a Blue Lagoon kikötőben kötöttünk, kicsit bemutatnám a helyet. Egy védett öbölben egy korallzátony veszi körül a 40-50 hajó elhelyezésére alkalmas öblöt. A zátony nem látszik ki a vízből, csak a víz színéből (barna) illetve a rajta megtörő hullámokból lehet tudni a helyét. 2 bejárata van, a déli, ami kicsit mélyebb, viszont kanyargós, állítólag sok hajó fennakadt rajta. A másik bejárata a keleti oldalon van, ez elvileg egyenes, 2 bója jelöli. A vízmélység azonban apálykor 5 láb, dagálykor 7 és fél láb. A Rotor merülése tele, megpakolva kb. 1.7 méter, ami 5.1 láb. Határeset... Az öbölben van egy molós kikötő illetve nagyon sok mooring. Az egyik chartercéget hívtam rádión, van-e szabad mooringjuk. Kicsit meglepődtek, hogy az ő mooringjuk kell nekem, de azért készségesen felajánlották, hogy van, sőt, ki is jönnek elém, és megmutatják az utat befelé.
Egy motorcsónakos srác jott ki elénk, bevezetett a szűk átjárón. A mélységmérőm folyamatosan pittyegett, egy pillanatra még 1.5 métert is mutatott. Korábban mérősúllyal ellenőriztem a mélységmérőt, kb. 10 centit mutat alul...közel lehetett a fenék.
A mooringról Rotorkával jártunk a kikötőbe, ahol külön boci-dokk volt kialakítva. A kikötő a Sunsail és más charter cégek bázisa. Sok charterhajó mooringon áll, gondolom csak akkor viszik a kikötői részbe, ha utasok jönnek. Rajtunk kívul 3-4 másik sóverte vitorlás állt még a kikötőben.

Napi pozíció:
10:00 13-00.00N 61-14.00W log= 7002.7
Elüttünk a kikötőPart 1Rotorka vízre kerül
Part 2Parton 1Parton 2


8. nap, 2005.12.23. , Wallilabou

Wallilabou Bay
Egy éjszakára beesett a kötél a vízbe...
reggel felhoztam és ilyen rákok voltak rajta
Új módszer Rotorka szétszedésére
Nem a fedélzeten szedem szét,...
A mai nap végre kipróbálhattam, milyen a passzátszéllel szemben haladni. Nem tartott sokáig, Bequia és St. Vincent között a távolásg kb. 1 óra, és a szél sem volt túl erős.
Wallilabou nevu öbölben kötöttünk ki. A kikötő előtt 1 mérfölddel már evezős és motoros csónakok hada fogadott, a helyiek mooringokat vagy segítséget a kikötéshez ajánlottak. Megfogadva a pilotkönyv tanácsát nem fogadtuk le, mert elfogadás után a helyieket be kell vontatni az öbölbe, és ha közben pld. beborulnak, akkor a vontató a felelős a károkért, személyi sérülésekért.
Az öbölben is voltak segítők sokan, de a legerőszakossabb, aki motorcsónakkal jött velünk már a nyílt vízről, nagyon agresszív volt, megkértem, hogy hagyjon, tőle nem kell segítség. Aztán egy szörfdeszkán egyensúlyozó fickót kérdeztem, hogy 10 EC$-ért (800 Ft) kiviszi-e a farkötelem.
- Ha 10 EC$-t adsz, ha kevesebbet, akkor is kiviszem. Amennyit Neked megér - jött a normális válasz. Ez már sokkal kellemesebb hozzáállás. Leengedtem a horgonyt, és közben kitolattam a part felé, a segítőm pedig a farkötelet lekötötte egy parti sziklához.
Wallilabou port of entry, délután 5 és 6 óra között kijön ide egy vámos-határőr egy személyben, ki- és be lehet jelentkezni, mi kijelentkeztünk, mert másnap korán St. Luciára akartunk indulni.
Éva tollából:
Géza még ma is a tegnapi vacsorát emlegeti :-)
Bequia arról híres, hogy a turista hajók itt eltöltenek pár napot és az ARC hajók is (kb 4-et számláltunk az öbölben).
Reggeli után elhajóztunk egy snorkelező helyre, ahol a korallok között gyönyöru halakat láttunk. Láttunk sügéreket (szerintem valamilyen zebra sügér féle lehetett, de nem értek a karibi halakhoz), mindenestre a halaknak itt hihetetlenül rikító színük van: sárga, kék, lila stb. A búvárkodás után visszaindultunk St. Vincentre.
Az út visszafelé St. Vincentre elég változatosan alakult, a kicsi és nagy squalloktól kezdve, a ragyogó napsütésig változott az időjárás, és az utat delfin rajok színesítették.
Még du 4 óra előtt megérkeztünk a következő hangulatos kis öbölbe (Wallilabou) St. Vincentre, és ha hiszitek, ha nem, ebben az öbölben forgatták a Karib tenger kalózai címu filmet 2003-ban. Néhány ház és színfal még mindig itt áll az öbölben, amit a forgatásra építettek. A helyiek ki is használják, hogy a hajók itt megállnak, és rámondják egy-egy bójára hogy az övék, csak hogy fizessenek a tudatlan látogatók érte. Ugyanakkor van egy két segítőkész lakos, aki igyekszik megdolgozni azért a pénzért amit úgy is fizetsz nekik, mert sajnálod hogy reggeltől estig a tűző napon a turista hajókat vadásszák. Ezek a helyiek készségesen segítenek a horgonyzástól kezdve a bójára állásig.
És miután lehorgonyoz az ember csak akkor kezdődik igazán a turista látványosság, mert a partról több szörfös elkezdi megrohamozni a hajót és házhoz viszik portékáikat: banán, kókusz egyéb gyümölcs, szalmakalap készítő kézműves árúi, halak, péksütemények stb. Ebben az öbölben ki is lehetett jelentkezni St. Vincentről de csak du 5-6-ig van hivatal. A tengerparti hangulatos kis vendéglőben pedig el lehet fogyasztani az aznap kifogott friss halakat, amihez bread fruit-ot adnak köretként.


Napi pozíció:
15:00 13-12.00N 61-16.00W log= 7014.8
hanem még a vízben.Elhagyjuk BequiátModer vitorlás
Megérkeztünk az öbölbeSzomszédBanánárus letámadta
Az orrbólA díszletek még állnakA part
Ide voltak a kalózok felakasztvaPart 2Customs and Immigration
DíszletPartólA Rotor farkötelen
Hamar sötétedik


9. nap, 2005.12.24. , Marigot Bay - St. Lucia

St. Lucia, Marigot Bay
Jó szél van!
Twin peaks
A pilotkönyvek szerint a St. Vincent St. Lucia között a tenger álltalában rough ill. very rough (nagyon durva - szabadfordításban). Ráadásul ma Karácsony van, és ilyenkor az úgynevezett Christmas-Trade (Karácsony-Passzát) szelek fújnak, amik a megszokott 10-15 csomóhoz képest 20-25 csomóval fújnak észak-keleti irányból. St. Vincentről St. Luciára ez negyedszélnél élesebb szelet jelent.
Mielőtt kiértünk volna St. Vincent takarásából, 2. reffre engedtem a fővitorlát, félig bereffeltem a génoát is. Ezzel jól is jártunk, mert a nyílt vízen 25-30 csomós szembeszél, 35 csomós befújásokkal, és 3-4 méteres hullámok fogadtak. Mindíg ki akartam próbálni, milyen a passzát széllel szembe hajózni, itt volt az alkalom!
A hajó egy-egy meredekebb hullám után szabadesésben zuhant alá, majd nagy csattanással szórta szanaszét a vízet. Gyakran a nagy hullám utáni kisebb hullám beterítette a hajót, nem győzött a víz a fedélzetről lefolyni. A hullámokat segíti ezen a részen, hogy a St. Vincent melletti északi áramlás szembekerül a szél által keltett hullámokkal, illetve a tengerfenék több ezer méterről itt 50-60 méterre csökken. Ahogy szép lassan kiértünk a zavart vízekből, másfél óra elteltével, enyhült a tenger, és kellemesebb menetben szorítottuk a szelet.
Később St. Lucia szigete eltakarta a nagy hullámokat és itt még kellemes menetben hajóztunk be Marigot Baybe. Felvontuk a sárga lobogót, lehorgonyoztunk az öböl előtt és nekiálltunk a karácsonyi készülődésnek. A menü:
1. friss kenyér vajjal
2. zacskós leves
3. spenótos tonhal tésztával
4. sült banán
Sajnos karácsonyfánk nem volt, de Frank Sinatra gondoskodott a karácsonyi hangulatról.
Éva tollából:
St. Vincentről St. Lucia-ra menet hajóztuk a legnehezebb szakaszt, mivel majdnem teljesen 25-30 csomós szembe szélben (azért szorítottunk egy éles negyed szelet) jó nagy, néhol 4 méteres hullámokban szeltük a habokat kb 6 órán keresztül. St. Lucia két hatalmas vulkáni hegycsúcsa a Pitons már a távolban körvonalozódott. Így érkeztünk meg a Marigot Bay-be (megjegyzem itt pedig a Dr. Doolittle címu filmet forgatták). Ez egy nagyon jól elrejtett öböl mesés pálmafákkal, éttermekkel és egy nagy mangrove erdővel. Lehorgonyzás után elkezdtük elkészíteni a karácsonyi vacsorát. Még kenyeret is sütöttünk, hogy az is friss legyen és a szörfdeszkásoktól megvásárolt sült banánt fogyasztottuk desszertként.


Napi pozíció:
16:30 13-55.00N 61-03.00W log= 7059.7
Előttünk Marigot BayPart 1Part 2
Tőle vettünk banántRotorkával partot értünkItt nagy vitorlás is megáll
Rum puncsHelyi étel - csirkés rotiAz öblöt mangroove veszi körül
BungalowFelfedeztünk egy madaratA Rotor 16 méteres vízben horgonyzik 60 méter láncon

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:123

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   4855340