Hajónapló: RV5 II. Kolumbiából Panamába in English

     2007.01.15 - 2007.02.07                                   »»   3/4 oldal   »»

Ugrás oldalra:1234

 
...folytatás az előző oldalról

17. nap, 2007.01.31. Szerda, Tiadup és a kunák

Reggelizés közben beállított hozzánk a zátonyra futott hajó kapitánya és segédje a bocijukon. Nem igazán beszélnek angolul, Spanglish (spanyol-angol keverék) nyelven segítségünket kérték, mert a motort nem tudták megjavítani, az akkumulátoruk lemerült és mondták, hogy így nem tudnak tovább szivattyúzni (a motorjuk még a zátonyra futás előtt robbant le, így nem tudnak tölteni).
Tehát a hajó, most tényleg süllyedhet, állítólag a csavartengely mellett folyik be a víz a zátonyra futás óta. Az eset sürgősnek tűnt, így mai napi kirándulásunk és snorkelezés kissé csúszott.
Bár kicsit még mindig mérgesek voltunk rájuk, hogy tudtak felelőtlenül 6 turistát elvinni, mégis, ha segítség kell, természetesen segítettünk.
Elmondásuk alapján, azt tervezik, hogy kivitorláznak az öbölből - jó látási viszonyok között van rá esélyük, mert az itteni öböl bejárata elég széles - és eljutnak Porvenirbe (kb. 4 órás út), ahol meg tudják szerelni a hajót. Ehhez azonban az kell, hogy a folyamatosan bejövő vizet ki tudják szivattyúzni, ezért kellett az aksijukat feltöltenünk.
Közben egy kuna kenu is befutott, akik mola-t árultak (saját kezükkel készített szövet). Úgy tűnik forgalmas napunk van ma. Érdekes volt elbeszélgetni velük. A kuna nyelven kívül ők folyékonyan beszéltek spanyolul, amit nem minden kuna tud, és a kereskedelemhez az angol nyelvet is beszélték kicsit.
Sok hajóstól azt hallottuk, hogy milyen tolakodóak, de errefelé mi ezt nem tapasztaltuk. Közben megmutogatták a molákat, amelyből mi is vettünk egyet, csak pár dollárért adják ezeket a szöveteket.
Az akkutöltés mellett egy órára azért átkirándultunk a mögöttünk levő Tiadup nevű szigetre. Ezt a szigetet 3 tüneményes kuna család lakja. Bevalljuk, kicsit félve közelítettük a szigetet, hiszen megnézni a kuna kunyhókat olyan, mintha egy idegen besétálna a kertünkbe. Ezek az indiánok mind a mai napig pici kunyhókban élnek, melyeknek az oldala nádból készül, tetejük pedig kókuszpálmából.
Az első család egy mola fejkötővel azonnal engem is indiánná avanzsált. Az asszony tradicionális kuna öltözékben volt. A második háznál nem zavarogtunk, mert egy asszony tett-vett a ház körül, a férfiak még nem értek vissza a halászatból.
A kuna asszonyok nagyon félénkek, és általában a fényképezésnek sem örülnek, bár az első családból az asszony szívesen állt a kamera elé. Tradicionális öltözetük része az orr karika és a gyöngyökből fűzött boka-sípcsontvédő. A mellkasukat takarják és a lábukat is a gyöngyvédővel. Nagy illetlenségnek számít egy szál fürdőruhában beállítani hozzájuk.
A sziget kb. 15 perc alatt körbesétálható, a lakatlan oldalon homokba rótt nevekre lettünk figyelmesek. A harmadik családnál a férfiak pont megérkeztek a halászatból és egy kenut igyekeztek a partra tenni kicsi fagörgők segítségével. Géza is beállt segíteni. Közben ráköszöntem a legnagyobbik kuna kislányra és megkérdeztem tőle spanyolul, hogy hívják. Szégyenlősen mondta, hogy Milenka. Kérdeztem tőle, hogy ők írták-e a neveket a homokba, aminek nagyon, megörült majd szégyenlősen elszaladt. Ezek szerint tudnak írni.
Ricardo, a család feje odajött hozzánk beszélgetni spanyolul (egy-két szót tudott angolul is). A mi spanyolunkon azért van még mit fejleszteni, de azért azt megértettük, hogy vacsorára invitált minket másnap estére, amit mi természetesen elfogadtunk. Azt mondta kókusz kenyér lesz és sült hal. Ez előre is jól hangzik.


18. nap, 2007.02.01. Csütörtök, Ricardónál

Reggel, a zátonyra futottak indulni készülnek. Fel is szedték a bocit, amikor úgy döntöttek mégsem merik megkockáztatni a motor nélküli horgony felszedést és kiállást. Így visszaeresztették a bocit és elmentek segítséget kérni a kunáktól, akik kikísérték a hajójukat az öbölből. Reméljük, épségben megérkeznek Porvenirbe.
A mai nap Rotorkával körbevitorláztuk a Hollandi-szigetek nagy részét (kb 6-6 mérföld oda vissza). Csodálatos szigeteket és fehér homokos tengerpartokat láttunk. A legjobb az, az egészben, hogy az ember akár egy egész napot eltölthet egy lakatlan szigetet anélkül, hogy bárki zavarná a pihenésben. A lakott szigeteken pedig érdekes, ahogy a kunák a pici kunyhóikban eléldegélnek. Láttunk olyan lakott szigetet is, ahol kisebb volt a sziget területe, mint egy teniszpálya.
Azért, itt is vigyázni kell, mert lehetnek olyan szigetek (folyó közelében) ahol krokodilok tanyáznak. A körülöttünk lévő hajósok azt beszélik, hogy a Green-szigeten (ez nem a Hollandi-szigeteken belül van) az egyik hajóst meg is kergette egy, sőt a bocinak is utánaeredt.
Ricardo (a kuna család feje) kievezett hozzánk délután 4 körül és kért egy kis olajat a sütéshez. Este 5-re mentünk vacsorázni hozzájuk. Kicsit tanácstalanok voltunk, hogy mi mit vigyünk nekik. Ricardo terített asztallal várt minket. Hozott halakat, kókuszkenyeret és rizst, és lecsapott 1-1 kókuszt üdítőnek. Mi pedig átadtuk a családnak, amit a hajóról hoztunk: egy kis sört (olvastuk az egyik könyvben, hogy már elterjedt náluk), magyar fűszer paprikát, a gyerekeknek magyar szőlő-cukrot és csokit vittünk.
A fűszerpaprikát nehéz volt elmagyarázni Ricardo-nak, mert mindig azt hitte paradicsom. De mondtuk neki, ha máskor süt halat ahhoz jó lesz, kóstolja meg. A vacsora fenséges volt. A rizst egyébként érdekesen készítették el, mert megfüstölték.
A kókuszkenyérhez az előkészületeket az előző nap láttuk az egyik kis kunyhóban. Írtunk Ricardo vendégkönyvébe, (az is volt neki). Ezután jól elbeszélgettünk Ricardo-val és a gyerekekkel (spanyolul!). A feleség nagyon félénk volt, a rizs elkészítése után el is tűnt a szemünk elöl. Nem is fényképeztük le, pedig tradicionálisan öltözött és ki is volt festve (az egyik fa festékanyagát használják bőrükre).
Ricardo-nak 5 gyereke van és egy unokája a legnagyobbtól (ő nem volt a háznál, csak az unoka). Egész nap halászik, mert az 5 kicsit etetni kell, és van kapacitásuk.
Azt láttuk is, a cukorkával is gyorsan végeztek, sőt amit meghagytam rizst, azt az egyik kislány egyből megette.
A gyerekek tanulgatnak spanyolul és kicsit írni és olvasni is. Kérdeztük tőlük, hogy hol az iskola. Ricaro mondta, hogy még 3 évig itthon tanítják őket, ezután mennek majd iskolába egy távolabbi szigetre, mert itt a közelben nincsen. Az egyik kislány (10 éves) megmutatatta a rajzait nekünk, illetve, azt, hogy a turisták hogy tanítgatják angolul. A füzetében pár spanyol szónak benne volt az angol megfelelője. Mondta is az apja, hogy menjen velünk gyakorolni, mert ő azt szeretné, ha gyerekei beszélnének angolul is. Sok errefelé a hajós...
A gyerekek kenut építettek a parton, és azt játszották, hogy kimennek a vízre és halásznak.
Tökéletesen imitálták még a damilrángatós mozdulatot is.
A kunák rendkívül jó halászok és jól eveznek, már gyerekkorban is, férfiak és nők is. Életük a kereskedelemből és halászatból áll. Kókusszal kereskednek, amelynek árát évente egyszer egy törzsfőnök határozza meg. A fix áras kókuszeladás előnye, hogy megakadályozza a törzsek közötti árháborút és ezzel egyes kuna családok kirekesztését az értékesítésből.
A szigeteken az indiánok vigyáznak a kókusztermésre és többször egy család nem is csak egy szigeten lakik egyszerre, hanem vándorolnak az egyik szigetről a másikra.
A San Blas szigeteken a kuna indíánok teljes önnállóságot kaptak Panamától. Ezzel élve évekkel ezelőtt eldöntötték, itt csak kuna birtokolhat földet. A pár idegen szigettulajdonost megfosztották birtokától. Még a Panamai parti őrség sem jöhet be a területükre. Különleges hely ez.
A látógatóknak díjat kell fizetni, 5 USD-t 1 hónapra, de a díjat csak akkor szedik, ha éppen nem fogytak ki a bizonylatokból.


19. nap, 2007.02.02. Péntek

Éva írja:
Mai nap snorkelzésre és horgászatra adtuk a fejünket, mert Géza megérdeklődte az előző nap Ricardo-tól, hol érdemes halászni.
Azt nem mondanám, hogy nem fogtunk semmit, mert 3, színre gyönyörű halat kaptunk el, de mégsem voltak olyan nagyok, hogy az ebédünk legyenek.
Egy francia hajós nem messze tőlünk megjegyezte, hogy amikor szigonnyal vadászik a barrakúdákra, akkor gyorsan úszik a boci felé, mert állítólag rögtön jönnek rá a cápák.
Köszi, most már én is bátrabban megyek be a vízbe.
Nem messze tőlünk van egy zátonyra futott hajó, amit ott hagytak, mert már senkinek nem kell, ezt is lencsevégre kaptuk.
Délután kieveztünk Ricardo-hoz, mert kérte, hogy látogassuk meg őket, mielőtt tovább indulnánk innen. Útközben összefutottunk egy finn hölggyel a Sofia nevű hajóról, aki szintén az indiánokhoz igyekezett.
Elmesélte, hogy már kb 2 éve itt hajóznak a férjével San Blas és környékén. A kunák sorsát pedig nagyon a szívén viseli és mindennap fél órát spanyolról angolra tanítja őket. Így szemtanúja voltunk a kuna oktatásnak is. A kuna gyerekek nagyon mozgékonyak és nagyon szabadok a szigeteken, ezért fél óránál többre nem is lehet lekötni őket, minden eltereli a figyelmüket: kistestvér, kiskutya stb. De úgy tűnt érdekli őket, amit tanultak és ebben a fél órában odafigyeltek, ismételgették, amit a tanítójuk előírt nekik. Még házi feladatot is kaptak.
Ricardo búcsúzóul indián szavakat tanított nekünk. Egy papírra leírta azokat a szavakat és mondatokat spanyolul és kuna nyelven, amelyeket ő fontosnak tartott és még amit mi bónuszként kértünk. Mondta, ha legközelebb erre jövünk, akkor majd az ő nyelvét is beszélhetjük. Azt is mondta, hogy egy hét múlva ők is egy másik szigeten lesznek és lerajzolta melyiken, hátha ott is összefutunk velük.


20. nap, 2007.02.03. Szombat, Chicimi Cays

Reggel korán keltünk, elindultunk Colon felé. Elő kell készítenünk a csatorna-átkelést, és legénységünk is érkezik Magyarországról!
Felhúztuk a horgonyt és elindultunk. Első megállonk a San Blas egyik másik szigetcsoportjánál, a Chichime-szigeteknél (a Nyugati-Citrom-Szigeteken belül, Porvenirtől nem messze) található.
A szellő csak fújdogált egész nap, de így is több mint 4 csomóval haladtunk, mert a szigeteket övező zátonyok felfogták a hullámokat és a hajózáshoz ezen a részen szinte hullámmentes tengert biztosítottak. Azt hiszem az Adria óta nem volt ilyen kellemes sima a tenger.
Délben le is horgonyoztunk az Uchutupu Pippi és Dumat szigetek között. Ez a hely az előzőhöz képest felkapottabb, a vitorlázók többen látogatják.
A horgonyzó hely két lakott szigettel van körülvéve és van egy mini sziget is csupán fürdőzőknek pálmafákkal. A kuna gyerekek már érkezésünkkor megrohamozták a hajót, és valamilyen magazint szerettek volna tőlünk. Elő is bányásztunk nekik valamit a gyűjteményünkből. A magazinokat, képes újságokat imádják lapozgatni.
Sajnos spanyol nyelvű nem volt nálunk. Elég közel horgonyoztunk az egyik lakott szigethez, így láttuk, hogy tesznek-vesznek egész nap szomszédaink az indiánok, és a lemenő napban a madarak érdekes énekét is meghallgattuk.
A kuna férfiak dél körül sziesztát tartanak, majd visszatérnek kicsit halászni. A családjukhoz korán hazamennek minden nap, mert a családi együttlétet nagyon fontosnak tartják.
Mai nap a bocit vízre sem tettük, hiszen holnap korán indulunk tovább Colón irányába és egy 2 napos út áll előttünk úgy, hogy egy éjszakai pihenőt is beiktatunk.

Napi pozíció:
15:00 9-35.30N 78-52.89W log= 16745.5


21. nap, 2007.02.04. Vasárnap, Isla Linton

Reggel a napsugarakkal keltünk és magunk mögött hagytuk San Blas csodálatos színeit. Szó szerint így történt, mert Panama szárazföldjéhez közeledvén egyre szürkébbé vált minden, a magas hegyek, a messzi erdők, a tenger és az ég is, ugyanis a szárazföld és a hegyek önmaguk köré rendezték az esőfelhőket. Ennek kevésbé örültünk.
A hullámok is nagyobbak lettek, ahogy kikerültónk a jól védett zátonyos szigetek menedékéből.
Egy katamarán száguldott el mellettünk a nap folyamán, mi pedig egy kisebb vitorlást előztünk, amely úgy tűnt meglepően gyorsan száguld a nagy hullámok ellenére. Estére a Linton-szigetnél horgonyoztunk le, ahova kicsit később a megelőzött vitorlás is megérkezett. A kis hajó kapitánya bevallotta, hogy a vitorláit a motorja segítette, ezért viccelődtünk vele, hogy akkor így nem fair a verseny.
Jó volt végre ismét dombokat látni.

Napi pozíciók:
15:00 9-39.76N 79-32.88W log= 16785.2
17:00 9-36.82N 79-34.86W log= 16788.7


22. nap, 2007.02.05. Hétfő

Ma a szél éppen csak fújdogált kicsit, így a hullámok is alább hagytak.
Lassú, de kellemes menet volt egészen Colón-ig, a Panama csatorna bejáratáig.
Hajónkat ismét delfinek és egy öreg teknős kísérte.
Colón első jelei voltak, hogy megsokasodtak a teherszállítók körülöttünk. Majd megpillantottuk a csatornából kijövő teherszállítók teljes láncolatát, mintha egy kötélen húzták volna őket ugyanazon az íven kifelé a csatornából.
Ezúttal, mi nem a főbejáraton közelítettünk, hanem a színész bejáraton (egy szűk bejárón keresztül, amit a teherszállítók nem használnak) jutottunk el a védőgáttal védett kikötőhöz.
A marinában ezúttal nem tudtunk kikötni, mert hiába hívtuk őket rádión, senki nem válaszolt és kívülről úgy tűnt nincs több szabad hely benn. A marina mellett ugyanakkor volt egy szabad horgonyzóhely, ahova mi is lehorgonyoztunk.
Azt hiszem, nem kell elmesélnünk, hogy San Blas csendes vizei után egy forgalmas kikötőben elég nehéz elaludni. A gyárban reggeltől estig munka folyik, a hatalmas hajók kipakolnak-bepakolnak, jönnek-mennek mellettünk, néha fél méteres hullámokat kavarva maguk körül.
Kieveztünk a partra, de már minden hivatal zárva volt, csak egy Tito nevű rámenős srác próbálta meg szolgáltatásait eladni nekünk - olcsó bejelentkezés, kötelek a csatorna-áthajózáshoz, papírmunka stb... Egy kicsit meglepődtünk, amikor azt sugallta, hogy csak akkor lesz szabad kikötőhely, ha az ő egyéb szolgáltatásait is igénybe vesszük. Pedig kellene a hely, mert a vendégeket a sok csomaggal holnap után éjszaka nem Rotorkával szeretnénk belogisztikázni a nagy hullámok között a fedélzetre.

Napi pozíció:
13:00 9-21.71N 79-54.65W log= 16813.4


23. nap, 2007.02.06. Kedd

Két napunk maradt összesen arra, hogy felkészüljünk a további utazásra két magyar vendégünkkel, akik 7-én este érkeznek Magyarországról, hogy átkeljenek velünk a Panama csatornán. Az átkeléshez saját ügynököt szerveztünk, akivel eddig folyamatosan e-mail kapcsolatot tartottunk és már telefonon is beszéltünk. A mai nap a bejelentkezést intéztük, és megbeszéltük az ügynökkel a hajó felméretést is. Ez azért kell, mert a 15 méter feletti hajók más tarifával mehetnek át a csatornán, de a Rotor csak 13 méter, és erről ők is meg akarnak győződni. Az átkelés időpontját pontosan még az ügynökkel kell egyeztetni.
Addig is, egy kicsit mesélünk arról, mit is láttunk mi Colón-ban. A megérkezésünk után utcai demonstrációk voltak a fővárosban, a munkanélküliség miatt. Azt mondják, a bűnözés óriási a városban és taxi nélkül turistaként nem is nagyon szabad utazgatni. Azért, be kell vallanunk, a taxi szolgáltatás első rangú, hiszen ha egyszer beültünk egy taxiba, akkor a vezető úgy furikáz minket egyik helyről a másikra, mintha személyes sofőrünk lenne, a boltokba is bekísér minket, és szívesen segít a spanyol nyelv rejtelmeiben is (akár fordít is angolról spanyolra).
Az itteni házak egykoron, valószínűleg, stílusosak voltak, mára már az omladozó falak és elszegényedett utcákon kívül nehéz mást találni itt. A buszok szín kavalkádja azonban feldobja az ember kedvét, amit pedig az utcákat ellepő szemét ellensúlyoz, sajnos.
Mai nappal Géza pattogatott kukoricát alkotott a Rotor konyhában. Kicsit túl méretezte a serpenyő kapacitását, ezért a kukorica tényleg az egész konyhában pattogott, alig tudtuk leállítani. Ízre azért kiváló volt, már csak egy mozi film hiányzott hozzá.


24. nap, 2007.02.07. Szerda

..

.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:1234

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2820708