Hajónapló: RV3 II. epizód, a Szélalatti-szigetek in English

     2006.01.14 - 2006.02.06                                   »»   2/4 oldal   »»

Ugrás oldalra:1234

 
...folytatás az előző oldalról

Guadeloupe

Dominikai hajnal
A legenysebb aktivabb volt, mint Dominikara
A 70 csomorol lemaradt a fenykepezogep
Les Saintes a hajorol
Les Saintes a partrol
Legenysegunk
Les Saintes #1
Les Saintes #2
Les Saintes #3
Charlie tollából:
Az elmúlt napokban kevés információt osztottunk meg a hajónaplóval, pedig nem teltek eseménytelenül a napok.

Tegnap viszonylag jól bírtuk azt a pár órás nyílttengeri szakaszt, ami Dominikáról északra, Les Saintes felé vezetett. Az úton két nagyobb termetű tengeri élőlényt is láttunk, ami több szempontból is felkavarta a hajó életét. Egyrészt nem tudtuk eldönteni, hogy ezek a 8-10 méteres állatok bálnák vagy delfinek voltak, másrészt pedig megtámadták a hajót. Mindkét alkalommal kelet felől jöttek, egészen váratlanul. Annyira hírtelen tűntek fel a vízben sötétő uszonyos állatok, hogy Barni elfelejtette megnyomni a fényképezőgép elsütő gombját, így egyetlen felvétel sem készült a találkozásról. Pedig ez nagyon megnövelné annak az esélyét, hogy utólag okoskodó beszólások közepette akarná megmondani mindenki, hogy mi volt az, amit mi nem tudtunk meghatározni. Így tehát el kell szomorítanom minden amatőr tengerbiológust, aki önzetlen segítséget ajánlana föl eme tudományos misztérium megoldására.

A Franciaországhoz tartozó Les Saintes nagyban különbözött a független Dominikától: egyrészt nem esett az eső, másrészt pedig utcái rendezettek, tiszták - és sokkal jellegtelenebbek voltak, mint a színes kunyhók sora. A kikötőhöz egy apró, kétutcányi település csatlakozott, egyikben vendéglők, a másikban lakóházak sorakoztak. Utóbbiakba mind be lehetett látni, az ajtók szinte mindenütt nyitva voltak, ahol pedig csukva, ott szellős zsalugáterek jelentették a nyílászárókat. Az utikönyvek szerint ezen a szigetcsoproton nagyon nagy a szárazság, a pár ember és a valamivel több vendéglő vízellátását két tengervízlepárló segíti. Természetesen, mint utunk során eddig mindehol, itt is sikerült esőt fakasztanunk, még ha nem is olyan sokat, mint az előző szigeteken.

Ma reggel indultunk tovább nyugatra. Eredetileg Pointe a Pitre-be indultunk, de végül Basse-Terre felé vettük az útirányt. Indulás előtt láttuk, amint egy idős amerikaiak által vezetett vitorlást utasai előbb horgonyon állva vitorláztak fel, csak azután indultak el. Talán személyautóban hihették magukat, ahol az ember előbb indítja be a motort, és utána engedi ki a kéziféket, de vitorláshajó esetében a szél ereje és a horgony fogása szinte kettérepesztheti a hajót. Aggódtunk a szép, nagytestű hajóért, Géza pedig készenlétben tartotta Rotorkát arra az esetre, ha ki kellett volna menteni a hajósokat. Erre minden lehetőség adott volt, ugyanis a horgony felszedése után a hajó azonnal elindult a sziklák felé, a benne ülők pedig láthatóan nem tudtak mit kezdeni a sodródó hajóval és a lobogó vitorlákkal. Felőlünk nézve életük pár méteren múlott, de végül kijutottak a nyílt vízre, mi pedig nyomukat se láttuk azóta.

Nekünk nem volt gondunk az indulással, de a nyílt tengerre érve erős hullámzás, és még erősebb szelek toltak dél-délnyugat felé. Imrével ketten a tatra álltunk és az árbóchoz kötöztük magunkat egy-egy hevederrel. Így a hullámzás kevésbé ért minket, és mi is jobban beláttuk a horizontot. Azonban sokkal nagyobb bátorságra volt szükség a hajó tetején álláshoz, mint a cockpitban való üléshez. Mindketten erősen ragaszkodtunk az árbóchoz és az azt feszesen tartó stágokhoz, de végül minden gyomor-probléma nélkül átértünk a túlpartra. Persze a tenger nem adta ilyen könnyen magát, a hullámok itt is háromméteresre nőttek, a szelek pedig Basse-Terre felé folyamatosan erősödtek, a szigethez közeledve 50 csomós alapszél mellé 60 csomós pöffök társultak. Fa Nándor, a Földet először körbehvitorlázó magyarok egyike mondta, hogy az atlanti óceánon nem látott 45 csomósnál erősebb szelet. Jelentem, mi láttunk.
(Géza: tévedés, mert mi már a Karib-tengeren hajózunk, nem az óceánon)Sőt, a lábujjunktól a fejünk búbjáig vizesek lettünk, a partra érve pedig a hajunkból rengeteg sót ráztunk ki. Géza pedig egész úton feszülő izmokkal próbálta irányban tartani a hajót, ami másodpercenként vett fordulatot a habok tetején, a hullámok néha egészen a fedélzetig csaptak, átmosva a decket és minden ruhánkat.

A túlpartra cseppet sem barátságosabb időben értünk, bár a helyzet annyival jobb volt, hogy folyamatosan sütött a Nap. Horgonyra nem tudtunk állni, így a kikötőben kerestünk helyet, de a kikötőparancsnokság nem válaszolt rádiójeleinkre. A szűk, szeles kikötőben végül egy ismerős katamaránhoz kötöttük magunkat, de erre már a kikötő éber őre felfigyelt, és egy másik, ránézésre nem túl kellemes helyre irányított minket. Jobb lehetőség híján megpróbáltunk beállni a part mellé, de az alig pár méteres csatornán Rotor alig tudott irányba állni, így végül a hajót ideiglenesen két másikhoz kötve próbáltuk átirányítani a kikötőhelyre. Ez se nem rövid, se nem könnyű feladat nem volt, hárman három irányból próbáltuk stabilizálni a hajót, Géza pedig a hajóról átúszva próbált meg egy kötelet a partra vinni. Miközben ő a kikötő koszos vizében evickélt, mi egy-egy kötéllel próbáltuk megakadályozni, hogy ne ütközzünk neki egyetlen jachtnak sem, és minket se fújjon a szél a parti betonfalnak. Utóbbit sikeresen megoldottuk, nem törtük össze magunkat, de egy szomszédos hajót bizony összekarcoltunk a szélkormány állványával. Utólag érdeklődtünk a sok milliós hajó nyugodtan szivarozó tulajdonosától, hogy kér-e kártérítést, a biztosításunk fedezi. Ő két pöffentés között nemet intett, de Imre a biztonság kedvéért mégegyszer rákérdezett. Hibázott. A szivarozó milliomos mellett álló szekrénykülsejű pribék rádörrent: nem kell, nem hallottad!? Úgy látszik, sikerült rögtön valamelyik helyi maffiózó hajóját összekaristolnunk.

Basse-Terre sem volt igazán karibi település, a francia riviéra bármelyik részén lehetne. A házak jellegtelenek voltak, csak a mellékutcákban jelentek meg a feketék szegényes házai. Barninak ez a hely sem tűnt biztonságosnak, a többieknek inkább az tűnt föl, hogy itt is, mint a többi karibi szigeten sötétedéskor megáll az élet, az üzletek portáljaira vastag acélfüggönnyök ereszkednek, és egy-két emberen kívül senkit se látni a néptelen utcákon. Éttermet se találtunk, végül egy parkolói bódéban vettünk némi ennivalót. Holnap a többiek valami vizesést akarnak megnézni, én viszont aludnék, mivel este belázasodtam, fájnak az izületeim, és ég a bőröm. Vagy napszúrást kaptam, vagy dongólázat. Holnap kiderül.


Napi pozíció:
10:00 16-00.00N 61-44.47W log= 7272.5
Les Saintes #4Bassa Terre by nightLeanyzo


11. nap, 2006.01.24. , Basse Terre

Basse Terre setalout
Barna is lefotozta
A buszunk
Utcakep
Guadeloupe pillangó alakú
Guadeloupe az űrből (Google Earth)
Charlie írja:
Ezt a napot a hölgyeknek ajánljuk. Úgy hallottam, sokan azt gondolják, hogy a tengeri vitorlázás valami roppant férfias dolog. Ez igaz akkor, amikor 60 csomós, vagyis 100 kilométeres szélben kell kormányozni a hajót, vagy éppen két kézzel kell megtartani a hajót összeütközés ellenében. Ma azonban a hajó ki sem mozdult - az egyébként koszos vízű - kikötőből. Így a napot a sáros ruhák mosásával kezdtük, és a hajó porszívózásával fejeztük be (legalábbis Barni, a többiek ugyanis egy macho foglalatossággal, billiárdozással töltötték el az estét).

A kettő között Guadeloupe felfedezésével foglalatoskodtunk. Kiderítettük, hogy buszmegállót felesleges keresnünk, a sofőrök ugyanis ott és akkor állnak meg, amikor és aki nekik szimpatikus.
(Géza: én úgy fogalmaznék, hogy bárhol megállnak és ott lehet fel- leszállni, ahol az utas szeretne)Ennek ellenére mi is feljutottunk egy buszra, ami közel vitt minket a sziget egyetlen nem homokos strandú turisztikai nevezetességéhez, a Carbet-i vizesésekehez.(Géza: a Carbet-i vízesésnél jóval több nem-strandos látnivaló is van) A Chute de Carbet-csoport három nagy vízesésből áll, és ha az ember már arra jár, akkor megpróbálhatja megmászni a sziget legmagasabb csúcsát, a Soufriere-t is. Ehhez azonban sok idő kell (ami nekünk nem volt), és még több erő meg kitartás (amit mi ugye idő híján nem tesztelhettünk). Így mi a tengerszint magasságáig busszal jutottunk el, onnan gyalog indultunk neki a fél kilométeres magasságon található vízesésekhez. Ez első hallásra nem tűnik túl nehéznek, de 100 százalékhoz közeli páratartalom és erős napsütés kiséretében már nem könnyű feladat. Gyalog nem is próbálta meg rajtunk kívül senki. Hála Istennek a vízesések közelébe aszfaltozott út vitt fel, ahol pedig út van, ott turisták is járnak autóval. Így stoppal jutottunk fel a nemzeti park parkolójáig, csak onnan gyalogoltunk a legközelebbi vízesésig. Ott viszont annyi időt töltöttünk fényképezéssel (erről igazából Imi tudna mesélni, mi elképzelni sem tudtuk, hogy hova tűnt olyan hosszú időre), hogy a többire már egy perc sem jutott. A vízesésről és környékéről majd mindenki megnézheti a fotókat, most legyen elég annyi, hogy 110 métert zuhan a víz az aljáig, és egy 2004-es földcsuszamlás a sziklafal egy részét leszakította. Azóta a környék le van zárva, de tessenek kitalálni, hogy mi elmentünk-e a zuhatag aljáig, a lezárt rész legmélyére.

Most ugorjunk egy kicsit az időben, vegyük címszavak szerinti sorrendbe a tapasztalatokat. Megtudtuk, hogy a piaci kókuszdió teje is lehet erjedt, húsa pedig hasonlíthat a megkocsonyosádott szaporítóanyaghoz. Azt is megtudtuk, hogy Basse-Terre területén több fodrász és internet kávézó is létezik, de vagy nem lehet őket megtalálni, vagy délután ötkor már zárva vannak. Továbbá tapasztaltuk, hogy a helyi hentes ugyan nagy szeretettel készíti, de igazából furán ízetlen az itteni grillcsirke. (Géza: Charlie ízlésével szemben a többiek véleménye szerint a csirke nem ízetlen, hanem nem a megszokott ízesítésű)Most már azt is tudjuk, hogy a helyi lányok valami miatt szexinek találják, ha magyarul beszélnek hozzájuk. Mielőtt azonban ebből nemzetközi botrány kerekedhetettt volna, betértünk egy bárba billiárdozni. Itt elsősorban férfiak voltak, és eleinte nem igazán értettük, hogy miért olyan kedves hozzánk mindenki. Később megszoktuk, távozáskor pedig meg is értettük az okát: esti kikapcsolódásunk színhelye a Point Chaud, vagyis a Forró Pont bár volt.

Még egy megjegyzés, amit jóindulatú kritikusaimnak ajánlok: az első napokat végighánytuk, rendre eláztunk, napszúrást kaptam, és megannyi megpróbáltatáson mentünk keresztül. De tessék nekem elhinni: ezek az emberi erőpróbák felejthetelenné teszik az itt töltött időt, és testileg-lelkileg megerősödve készülök hazafelé. Az elmúlt napok napsütése, a gyönyörű tájak, a lefegyverzően kedves emberek, az új ízek, az azúrkék tenger olyan élményekkel gazdagít, amit nem lehet egy kommersz, csoportos tengerparti nyaraláson megtapasztalni. Ezekért érdemes élni, nem a tévéműsorokért.
Basse Terre kikotoje a fedelzetrolAz ebedBananultetveny
Az elso vizesesA lezard fuggohidVizeses 1
Az erjedt kokuszDekoracioMegbujt egy kismadar
Vizeses 2RapidsPatak
LelazitasZubog a vizBarna is ott van a kep aljaban


12. nap, 2006.01.25. , Vámkommandó a Rotoron!

A vamosok a legenyseg 2 tagjaval tavoznak
Ezt hagytak maguk utan...
...pedig nagyjabol elpakoltak
Utban Deshaies fele, hullamvedett vizen
Imre magaslesen
Egy ujabb szivarvany
Elokerult a genakker is
Imre kompozicioja
Basse Terre szűk kikötőjében egy még szűkebb helyen álltunk, a szél ráadásul a part fele fújta a hajót, manőverezésre szinte nem is volt hely. A passzát szél 25-30 csomóval fújt előző napokban, ami nagyon megnehezíti a kiállást. Reggel 6 és 8 között azonban szokott lenni egy csendes időszak, ezt akartam kihasználni az induláshoz.
A passzát-szél azonban szokásától eltérően teljes erővel fújt egész reggel. A hajnali indulás helyett Imre és Charlie elment kenyérért, mi pedig Barnával kidolgoztuk az menekülést a csapdából.
- Jó reggelt! Vámvizsgálat! - halottuk a hátunk mögül, a hajó mellett 5 vámtiszt tornyosult - Szeretnénk átvizsgálni a hajót - folytatta - hol vannak a többiek?
- Mindjárt jönnek.
Magamra kaptam egy nadrágot, ők pedig ellepték a hajót. Barnát a kokpitba parancsolták, engem a szalonban megmotoztak. Barna következett.
- Van valami bejelenteni valója? Fegyver? Kábitószer? Pénz?
Módszeresen, nagy alapossággal átkutatták a hajót:
- mindet felforgattak
- az összes zoknit kibontották
- az összes kazettába benéztek
- megnyalták a vízfertőtlenítő port (fintorogtak is utána)
- a szőlőcukorral bizalmatlanabbak voltak, előszőr nekem egyet be kellett kapnom, utána merték csak a szájukba venni
- a polcokban a zokni darabokba vart páraelszívó szilikonoknál elakadtak, nem értették meg mi ez, összegyűjtötték egy zacskóba
- felbontottak egy magyar majonézt
- egy tiramisu port is felbontottak, az íze gyanús volt, ezt is magukhoz vették
- a fekhelyek kárpitját leszedegették
- több burkolólapot leszereltek, benéztek mögé
- a fiúk repjegyeiről felírták az adatokat
- vizet szívtak fel a víztartályból
- gázolajat szívtak fel a gázolajtartályból
- rejtett rekeszeket kerestek
- végigkopogtatták az árbócot, bummot, a fedélzetet
Közben ilyeneket kérdezgettek:
- Ez a telefon feltöltős vagy előfizetéses?
- Mi a foglalkozása?
- Mennyi ideje van a karib-tengeren?
- Meddig marad?
A rakéták tárolóedényéből egyikőjűk elővett egy tölténytárat.
- MI EZ?!!?? - kérdezték ingerülten.
- Nem tudom, a hajóhoz volt - csak ekkor tudatosult bennem, hogy ez tényleg egy tölténytár.
- EZ ITT EGY TÖLTÉNYTÁR, HOL A FEGYVER ?!!!?????
- Nincs fegyverem.
- HOL A FEGYVER?????? - kiabállták.
- Sajnálom, de nincs fegyverem.
- HA MEGTALÁLJUK A FEGYVERT, ELKOBOZZUK A HAJÓT!!!!! HOL VAN??????????
- Értem, de nincs fegyver a hajón!!!
Még nagyobb lendülettel vetették bele magukat a kutatásba. Közben átkoztam magam, hogy miért nem dobtam ki a tölténytárat. A hajó belseje kisebb csatatérré változott. Gondolhatjátok, minden rekesz szinültig cuccal, mindent egyesével végignéztek, megszagoltak, kibontottak. Az egyik nagydarab ellenőr közben mindent végigkostólt.
Közben lassan lehiggadtak, és stílusuk normálisra váltott. Láthatták, hogy ez nem egy csempészhajó, nem katonai szállítónaszád és nem is albán menekülteket rejtegetünk.
Szerencsére értettek a vészjelző berendezésekhez, mert a 26 mm-es vészjelző pisztollyal semmi gondjuk nem volt (elég brutál egy darab).
Imre közben fordította, hogy miket beszélnek egymás között:
- Nem túlzás ez egy kicsit?
- Nem, még csak másfél órája vagyunk itt.
- Nem kéne elvinni ezt a Tiramisu port....
- De hát nem tudjuk mi van benne.
- Van valami okuk az ellenőrzésre? - kérdezte Imre.
- Nincs, rutinvizsgálat.
Végül egy zacskóba összegyűjtötték a nedszívó zoknikat meg a tiramisu port, engem és Imrét fordítani magukkal vittek az őrszobára. Kaptunk 2 széket, és nekifogtak analizálni a mintát.
Nem volt túl nagy gyakorlatuk. Gumikesztyűt sikerült úgy felvenniük, hogy az ujjaiban bennmaradt 4 centi levegő, majd szétszakadt. Bőszen tanulmányozták a használati leírását a próba-anyagnak. Közben jól szórakoztak a saját bénaságukon. Nagy nehezen ellenőrizték az anyagokat: minden ok, mehetünk.
- Kaphatnánk egy jegyzőkönyvet a vizsgálatról?
- Nem, ez csak egy felületes rutinvizsgálat volt. Ha igazán átvizsgáltuk volna a hajót, akkor kivettük volna a vízből és még a tőkesúlyt is leszedtük róla?
- Miért kellett minket ellenőrizni?
- Messziről jött a hajó, ezeket meg szoktuk nézni... jobb, ha hozzászoknak. Köszönjük és jó utat!
Összességébén örültem a vizsgálatnak - végre történik valami - ingyen turista látványosság. Az is megnyugatató volt, hogy tényleg nem volt semmilyen rejtegetni való a hajóban.
Később megtaláltuk, mihez való a tölténytár: egy hangjelző berendezéshez, vészjel leadásához...
Az elinduláshoz megkértük a mögöttünk álló hajóst, engedje meg, hogy a külső kikötőbikáját használjuk. Nem engedte, túl gyenge a hajója...
Végül is vontába teljesen kiforgattuk a hajót, majd egy gyengülő szeles pillanatban kitolattunk a kikötőből.

Napi pozíció:
18:00 16-13.60N 61-48.19W log= 7286.6


13. nap, 2006.01.26. , Deshaies

Deshaies
Vegre a strandon
Homokszobor
Charlie írja:
Szerdán még egy próba elé állított a Karib-tenger, mielőtt megmutatta volna legszebb arcát. Imivel reggel elmentünk a pékhez, és élveztük a finom reggeli napfényt menet közben. De mire visszaértünk, a hajón nem Gézáékat láttuk, hanem egy sötétruhás, fegyveres férfit, a társai pedig épp a hajó belsejét szedték ízekre. Cseppet talán egy röpke pillanatig mintha izgalom mutatkozott volna arcunkon. A legszigorúbb arcú fegyveres egy ötvenes éveiben járó férfi volt, aki csak állt a a cockpitban, és utasítgatta a többieket. Mint kiderült, a francia vámőrség szállta meg a hajót, Barni és Géza már átestek a testmotozáson, mi valamilyen okból kimaradtunk ebből. A szigorú vámosok a hajó minden részét átvizsgálták, felforgatták a szalont, az alvófülkékben a koszos zokniktól az atlaszokig mindent darabonként átnéztek, a konyhaszekrényben pedig igazi ritkaságokra leltek.

Így ráleltek több adag tiramisuporra, elvittek egy adag szőlőcukrot is, és jó érzéssel megtaláltak három darab pisztolyhoz való tölténytárat is. Ez betette náluk a kiskaput, egy ideig azt követelték Gézától, hogy adja elő a többi fegyvert is. Mivel ő arról sem tudott, hogy a hajó előző tulajdonosa a hajón hagyta ezeket a tárakat, így arról sem tudott, hogy pisztoly lett volna a hajón. A vámosok erre nagy buzgalommal forgattál fel a hajót, a gázolajtartályokat és az árbócot is átkutatták, de nem találtak semmit. Megtalálták viszont a két napja elveszettnek hitt órámat, ezért utólag is nagyon hálás vagyok nekik. A vizsgálódással töltött hosszú órákért kevésbé érzek hálát a szívemben, és a maguk után hagyott rumliról is készítettem egy pár felvételt. No meg van egy-két dolog, amit azóta sem találunk.

A rendrakáskor azonban rábukkantunk a keresett gyilkolószerszámra is: egy cső és torkolat nélküli jelzőpisztolyhoz tartoztak a tárak, de a fura formájú pisztolyt a vámosok nem ismerték fel, így kerülhette el a figyelmüket. Végül déltájban levonultak a hajóról, mi pedig némi rendrakás után elindultunk Deshaies felé.

A Nap gyönyörűen sütött, a hullámok alacsonyak voltak, a szél pedig jó erővel, de forogva és pöffösen fújt. Ezért motorral haladtunk egy ideig, aztán nyílt vízre érve ért a következő meglepetés: hiába húztuk be a csavartengely fékét, az állt meg, csak forgott tovább. Géza és Barni közös erővel látott neki a nyílt vizen szerelni a hajót, ugyanis némi vizsgálódás után kiderült, hogy az átvizsgálás során a vámosok több helyen is ráléptek a vezérlő karokra, és ezért nem tudott megállni a tengely. Nagyjából fél óráig lógott Géza fejjel lefelé a hajó gyomrában, mi pedig aggódtunk, hogy 1, sikerüljön, 2 hogy ne essen be a géptérbe. Sőt, a gyomra egészségéért is aggódtunk.

Ezután azonban eddigi ittlétem legszebb utazása következett. A szél stabillá vált, a napsütés kellemesen cirógatta arcunkat, a víz pedig szinte teljesen simává vált. Barni és Imi felmászott az első árbóc stágjaira, és onnan nézték a tengert, ott napoztak, és később ott ették meg az ebédet is. Géza nagyon finomat főzött, menet közben remek zene szólt, mi pedig nehezen tudtunk elképzelni ennél nagyszerűbb nyaralást.

Négy órányi örömutazás után érkeztünk a bájos Deshaies-i öbölbe. Két oldalról sziklás, belülről homokos part övezte a vizet, a parton halászbódék és éttermek sorakoztak. A rengeteg tengerre néző teraszos étteremből nehéz volt választani, végül a kívülről legcsábítóbb, étlapja alapján legtöbbet ígérőbe tértünk be. Utána pedig megfogadtuk, hogy ezentúl számításba vesszük a személyzetet is, hogy mégegyszer ilyen nyegle kiszolgálásban ne legyen részünk.

Csütörtök reggel Imrével a hazautazásunkat szerveztük (sajnos), délután pedig leballagtunk a strandra, ahol világos volt a homok, zöldek a pálmák, és meleg a tengervíz, pontosan úgy, ahogy azt sokszázezer forintért szokták kínálni az utazási irodák. (Ha nem az utazás ilyen spórolós változatát választjuk, valószínűleg sose vetődtünk volna a világnak erre a részére.)

És holnaptól újra egyre messzebb kerül tőlem ez a világ. Itthagyom a harmincfokos levegőt és a 28 fokos tengert; hazaindulok a mínusz tizenkét fok felé. Ha az információim jók, a hidegben befagyott váltók otthon már újra átengedik a vonatokat, én pedig reggelenként nem fürdőnadrágban, hanem három pulóverben indulok majd útnak.


14. nap, 2006.01.27. , A kikötő hősei

A korall zátonyok
Caret sziget (középtől balra-le az apró sárga)
Ilet Carat
Parton 1
A helyiek is itt tisztitjak csonakjukat
Parton 2
Fozok
Éjfél körül tülkölést halottunk: elszabadult egy hajó, és szép lassan sodródott ki az öbölből. Egy angol hajó felé tartott, ők tülköltek rá: hiába, mert nem volt senki a fedélzeten. Charlie-val bevágtuk magunkat Rotorkába. Az egyik helyi vállalkozás motoros, 14 méter hosszú vaskatamaránja sodródott szép lassan a nyílt víz felé. Méltóságteljesen húzta maga után a mooring kötelét. Kihúztam a vízből a kötelet, elszakadt. Egy szép vitorlás mellett sodródott el, felvertem a kapitányt, kértem, kössön a hajója végére egy kötelet és adja át nekem, hogy ezzel a katamaránt rögzítsük. Éppen csak egy kis szellő fújdogált, megtartani a katamaránt nem lett volna probléma. De ő féltette a hajóját, és nem segített.
Felmásztam a katamaránra, találtam egy horgonyt lánccal, bedobtam a vízbe. Sajnos a hajó már túl mély vízben járt és nem tartotta meg a horgony.
Közben egy újabb hajó felé közelítettünk, úgy nézett ki, neki is fogunk menni. Visszaugrottam Rotorkába és veszélyben levő hajó gazdáját felkeltettem. A 70 láb körüli vitorláshoz méretes gumicsónak tartozott bika motorral, úgyhogy a fickó (később kiderült a neve is: Philip Marseillesből) beindította és megbeszéltük, hogy kivontatjuk a katamaránt a part közelébe, és ott újra lehorgonyozzuk.
Charlival nagy nehezen, puszta kezünkkel felhúztuk a horgonyt, a gumicsónak nekifeszült és kivonszolta a hatalmas hajótestet. Philippel egy kicsit vitatkoztunk, hogy hova dobjuk a horgonyt, az ő vagy a mi hajónk elé, végül a kompromisszumos megoldást választottuk, és kettőnk közé horgonyoztunk.
Ezután kimentünk a partra, hátha találunk valakit, de a város kisértetvárosként, mozdulatlanul várta az éjszaka múlását.
Reggel hajnalban keltünk, láttuk, hogy valaki már van a katamarán fedélzetén, nagyon nézegeti, hogy került a part melletti mooringról 100 méterrel arréb horgonyra.
Charlit kivittük a partra - sajnos ma indul haza - majd megkerestük a hajó gazdáját. Mint kiderült, ez egy búvárokat szállító túrista hajó, valószínűleg az Interneten ezen a linken is meg lehet nézni. A tulajdonos nagyon hálás volt, és bár nem kértük, de adott 50 eurot (utólag véleményezve, adhatott volna többet is, hiszen nem kis értéket mentettük meg, bár ingyen is segítettünk volna), felajánlotta hogy mehetünk ingyen búvárkodni, és kérte, hogy legközelebb, ha a városban járunk, keressük meg, mert nagyon szívesen velünk vacsorázna.
Mire felpakoltuk Rotorkát a fedélzetre és felhúztuk a horgonyt, a katamarán már ki is futott tele turistával. Örülök, hogy segíthettünk, és végiggondolva nagyon sok emberrel jót tettünk: a vállalkozás nem került veszélybe, nem kell bezárniuk, nem kell az alkalmazottakat elküldeniük; a túristák, akik már előző este a másnapi kiránduláson izgultak, nem távoztak csalódottan, hanem élményekkel gazdagon tértek vissza estefelé; a hajó, amelyik éjszaka összeütközött volna a kivilágítatlan katamaránnal a nyílt vízen, nem süllyedt el, életben maradt a legénység... amúgy meglepő volt a többi vitorlázó közönye, azon kívül, hogy tülköltek és a szemünkbe reflektoroztak, nem nagyon indultak segíteni.
Áthajóztunk Guadeloupe északi részén levő Grand Cul De Sac Marin-hoz. Ez egy kiterjedt korallzátony-labirintus, kb 20 km hosszú, 8 km széles. A zátony a vízből csak 1-2 helyen emelkedik ki, a vízmélység 20-50 cm. Rosszak voltak a látási viszonyok, a nap szemből sütött vagy felhős volt az ég, apró hullámok barázdálták a víz felszínét. Emiatt nem láttunk az előttünk levő víz színét, amiből a vízmélységre következtethettünk volna. Szerencsére a több átjáró körül a legnagyobb bójákkal kijelölt, ezen hajóztunk be, majd az idillikus Caret-sziget mellett vetettünk horgonyt 3 méteres vízben egy homokpadon.
Nagyon sok képeslapon ez a sziget szerepel, nem vélteltenül: fehér homok, pálmafák, kristálytiszta tenger. Az egész sziget kb. 100m x 30m. Tele volt túristákkal, többek között az éjszakai katamarán is itt volt. Ahogy múlt az idő, ahogy a nap ereszkedett a tenger felé, úgy tűntek el a kirándulóhajók is fedélzetükön a jól leégett és elfáradt fürdőzőkkel.
Meglepetésünk páran maradtak: sátrat vertek a pálmafák között. Megismerkedtünk oszlopos tagjukkal, Alexanderrel, aki tavaly 2 és fél hónap alatt járta be Magyarországot és Romániát egy cirkusszal. Apró falukban ingyen tartottak előadásokat és csak enni és inni kértek cserébe. Itt a szigeten 1 éjszakát akarnak eltölteni, a felesége születésnapját ünneplik robinsoni körülmények között.

Napi pozíciók:
10:00 16-23.00N 61-47.20W log= 7296.0
12:00 16-22.40N 61-34.79W log= 7307.9


15. nap, 2006.01.28. , Imrétől is elbúcsuztunk

Baie Mahault
Pointe a Pitre és bal felűl a hidak
Hajnalban 1 órás motorozás után horgonyt dobtunk Baie Mahault város előtti öbölben. Imrét és csomagjait kivittük a partra és elkisértük a buszmegállóig. Legénységi megbizatása lejárt, visszatért megszokott élehez. Reméljük elégedett lesz azzal a sok fényképpel, amit az utazás alatt készített, és köszönjük neki, hogy megosztotta velünk fotó-művészeti tudását. Reméljük Ő is értékelte türelmünket, amit a végelláthatlan hosszúságú fényképezési műveletei alatt tanusítottunk, és készségesen álltunk ide-oda, emeltük fel a kezünket, fordítottuk el a fejünket stb...
Közben kaptunk egy emailt Zolitól, aki egy bérelt katamaránnal jön Martinique-ról Antigua felé. Hajójuk bóján állt a Salee folyón, a hidak tövében. Guadeloupe-sziget pillangóra hasonlít, középen a Salee folyó választja el. A pilotkönyv hosszan ecseteli az áthajózás nehézségeit: a torkolatánál a vízmélység 1.5 méter (Rotor merülése 1.65m), ezért csak dagálykor tudunk behajózni. Szűk, kanyargós és 2 híd zárja el az utat. Utóbbiakat naponta 1x kinyitják. A folyót mangroove mocsár veszi körül, rengetek a szúnyog, a sandfly (muslinca méretű harapós vérszívó) és a noo-see-ums (magyarul: nem-látni-minket).
Mivel éppen dagály volt, könnyedén felhajóztunk a hidakig a folyón, és Zoliék üres katamaránja melletti bójára kötöttünk. 4 körül érkezett meg a szomszéd hajóra a legénység és jó volt másik magyarral beszélgetni. Később ők kihajóztak a folyóról, mi pedig maradtunk, holnap meglátogatjuk innen a sziget fővárosát Pointe A Pitre-t. Mivel holnap vasárnap lesz, a hidat nem foják kinyitni. Rotorkával fogjuk megtenni a kb. 4 mérföldes utat.

Napi pozíció:
18:00 16-17.00N 61-34.20W log= 7313.4


16. nap, 2006.01.29. , Pointe-a-pitre

Délelőtt terv szerint elrotorkáztunk a főváros kikötőjébe. Vittünk magunkkal kézi GPS-t, és meglepődve tapasztaltuk, hogy kis csónakunk külmotorral könnyedén tartja a 4.5 csomót. 40 perc volt az út a marináig, közben több squall eláztatott minket.
A pilotkönyv szerint délig lehet kijelentkezni az országból, de a hivatal már zárva volt. Szerencsét próbáltunk a kikötő recepciójánál: adtak egy nyomtatványt, amit kitöltöttem, elfaxolták a határőrséghez, akik pár perc után lepecsételve visszafaxolták: holnap elhagyhatjuk Guadeloupe-t!
Kerestünk egy netkávézót, hogy végre feltöltsük a képeket, de vasárnap révén minden zárva volt.
Az üres városban 1-2 helyen standokat állítottak fel, kiderült, hogy este karnevál lesz. Még 1 karnevál? Ez a mi napunk!
A város amúgy elég egysíkú, koszos és unalmas.
A karnevál csak este 6 körül kezdődött és nyomába sem ért a korábbi martiniquei karneválnak. Ettől függetlenül hatalmas tömeg verődött össze és a felvunlók is kitartóan meneteltek, amíg újabb heves esők el nem mosták a rendezvényt.
Miközben bocinkkal haladtunk visszafelé a kanyargos Salee folyón, egy repülőgép reflektorozott szembe minket. A folyó szélén kezdődik a reptér felszálló pályája, és a repülő éppen ráfordult a kifutóra. Jobbnak láttuk megvárni, amíg felszáll. Jól is döntöttünk, mert amikor gép felpörgette a hajtóműveket, a levegő megremegett, a folyó felszínéről a víz felszakadt, a folyó túloldalán a mangroove-k eldőltek.
Ha egy hajó pont a repülő mögött járt volna, igen rossz helyzetbe lett volna.
Amíg távol voltunk, hajónkat ellepték a különbőző vérszívó és harapós rovarok, alíg győztük írtani őket.

.


17. nap, 2006.01.30. , Kirándulás a Goyaves folyón

Nem is emlékszem mikor aludtam olyan nyugodt vízen, mint éjszaka a Salee folyón. Az elektromos szúnyogriasztó vakarózásmentes álmot biztosított hozzá. Reggel a fedélzeten megdöbbentő látvány fogadott: több ezer muslinca volt a hajón, elpusztulva. Tömeges öngyilkosság?
Átmotoroztunk a közeli Dupuy öbölbe. Miközben a Salee folyón hajóztunk, túl messziről kerültem egy bóját. A mélység rohamosan csökkent: 2.0 1.8 1.5 1.4. A hajó lelassult, ahogy a tőkesúly a laza iszapba fúródott. Nagy gázt adtam, és sikerült mélyebb mederbe evickélni.
Ma a közeli Goyaves folyót jártuk be Rotorkával. Kb. 2 és fél óráig motoroztunk felfelő rajta. Vittük a kézi GPS-t. Rotorka nagyon gyors: 4.5-5.0 csomóval haladtunk! A folyót hol áthatolhatatlan esőerdő, hol tisztás, hol tehenek határolták.
A vízben úszott egy másik keményre felfújt boci is, de abban nem ültek, az egy elpusztult, valódi boci volt.
Az éjszakát az öbölben töltöttük. Tetszik Guadeloupe ezen része, az elmúlt 2 napban rajtünk kívül csak Zoli katamaránjával találkoztunk.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:1234

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   4915359