Hajónapló: Rotor Világ I. rész: Irány az óceán in English

     2005.09.20 - 2005.11.15                                   »»   6/8 oldal   »»

Ugrás oldalra:12345678

 
...folytatás az előző oldalról

Cartagena

A XIX. századbeli tengeralattjáró
Kartagéna városrészlet
Kartagéna városrészlet
Tamás utikönyve
1-kor magamtól felébredtem és átvettem Oszitól az őrséget. Fél 3 körül Tomit felkeltettem, hogy kicsit figyeljen, így ismét tudtam 1 órát aludni. Szép lassan közeledtünk Cartagena felé. A kikötő előtt levettük a vitorlákat és motort indítottunk. A víz nagyon büdös volt körülöttünk. Cartagena előtt van egy olajfinomító és a víz tetején vastag olaj úszott.
A vitorláskikötő molójáról nagyon lelkesen integetett egy lány, és mutatta, hogy hova álljunk. De én nem terveztem fizetni, ezért leráztuk azzal, hogy csak tankolni akarunk. Mutogatott szegény, hogy hol a tankoló állomás, de nem nagyon értettük, mert spanyolt leszámítva más nyelvet nem beszélt. A térképen láttam, hogy van egy belső halászkikötő is, 'próba-cseresznye' elvén áthajóztam oda. A partfal teljesen foglalt volt, de az egyik halászhajón még mozogtak emberek. Sikerült megtudnunk, hogy délután 3-ig maradnak (ekkor már hajnali fél 6 volt), és megengedték, hogy a hajójuk mellé kössünk. Igen! Pont ennyit akartam a kikötői tartózkodásért fizetni!
Az ötletem, hogy induljunk most várost nézni a többiek elvetették, úgyhogy mély álomba zuhantam.
Oszi dél körül keltett minket Tomival egy finom spagettivel, majd áthajóztunk a töltőállomáshoz. Az volt a tervem, hogy ott kikötünk, és mivel a spanyolok úgyis csak este kezdenek dolgozni, megvárjuk a nyitást, addig pedig ingyen parkolhatunk. A töltőállomás azonban automata volt, nem ismerte a szieszta fogalmát.
- Nem baj, nincs semmi forgalom, parkolunk itt egy kicsit, és körbe nézzünk a városban - gondoltam. Egy rutinos kikötőfiú azonban gondolta, hogy ezt gondoljuk, és jött szólni, hogy tankoljunk majd hagyjuk el a molót. Rutinos ingyenélőként azonban sikerült meggyőznünk, hogy az automatához szükséges hitelkártyánk a városban van, ezért be kell érte mennünk, amin cseppet sem lepődött meg - ő is tudta honnan fúj a szél.
- Rendben, de maximum 1 órátok van rá - mondta - utána ide jövök, és ugyanezt el fogom mondani.
Ez így nekünk is rendben, úgyhogy 1 óra alatt becsatangoltuk a várost. Megfogott a spanyolos hangulata. Turista rajtunk kívül nem vol, a helyiek kedvesek, mosolygósak, de nagy szegénységben élnek. Hihetetlen romosak az épületek, szemetesek az utcák és rendezetlenek egyes városrészek. Sikerült friss kenyeret meg egy darab csirkét vennünk, majd feltöltöttük a gázolaj-tartályt és kihajóztunk a kikötőből.


20. nap, 2005.10.09. Vasárnap, Mortin

Egy porta
A finómító elcsúfítja a szép strandot
Szinte nem volt semmi szél. A tenger szép lassan kisimult. Nem maradt más, csak a méteres döghullámok. Egykedvűen motoroztunk a Gibraltári-szoros irányába. Hihetetlen, hogy balra már itt van mellettünk Afrika.
Ebédre végül a csirkét ettük meg, de a hütőben még a hatalmas hal is ránk vár.
Napközbeni megállónak kinéztük Mortir városát. A kikötő előtt pár mérfölddel olajos a víz - a parton hatalmas olajtárolókat láttunk. A kikötő elég ipari jellegű volt, de tankolás után megengedték, hogy pár órát ingyen maradjunk. Körbesétáltunk a városban, persze vasárnap este már minden zárva volt. Lehetne egy kellemes üdülő hely is - sőt, az is - csak a hatalmas olajtárolók és az ipari jellegű kikötő csúfítja a képet.
Sötétedés előtt indultunk tovább, az este vacsora után még megnéztük az Argo című filmet, majd felváltva nyugovóra tértünk. Holnap Malagát fogjuk megnézni.
Szél egyenlőre nincs sok, de az időjárás-előrejelzés szerint holnap beindul a Leventer, a helyi keleti szél, ami majd tovább röpít minket Gibraltár írányába.
Napi poziciók:
02.00 36-48N 001-52W
05.00 36-39N 002-10W
10.00 36-37N 002-46W
14.00 36-37N 003-14W
16.10 36-40N 003-29W
20.00 36-41N 003-32W
22.00 36-36N 003-50W


21. nap, 2005.10.10. Hétfő

Tomi tollából:
Régi álmom volt, hogy Gibraltárt láthassam. Hallomásból Volt már róla elképzelésem, milyen a britek egyik utolsó 'gyarmata', a valóságban mégis más.
Épp befejeztük bőséges hallakománkat (halászlé és sült hal makrélából), amikor esni és dörögni kezdett hatalmas villámlások közepette. Éppen sötétedett, így a villámok uralták az eget. A hullámok is jócskán megnövekedtek. Körülbelül 20-30 km-es távolságból vettük észre a valamit, amiről először nehéz lett volna megmondani, mi is az.
Egy emberfeletti ködbe burkolózó szikla, mely jócskán a tenger szintje fölé magasodik. Ez az Európa Pont vagy Herkules oszlopa (az egyik). Úgy tűnt, mintha a felhők közül magasodott volna a hajók fölé. Mint később kiderült, felhőről, páráról szó sem volt, csak az alulról jövő megvilágítása okozta ezt a csalóka érzést.
Csodálatos, izgalmas érzés volt percről percre közeledni a világ eme egyedülálló pontja, a Földközi-tenger bejárata, illetve az óceán kijárata felé. A szikla pillanatról pillanatra más arcot mutatott. Közben a csúcsát tényleg belepte a pára.
Ahogy közelebb értünk hatalmas horgonyzó teherszállítókat pillantottunk meg. A látási körülményeket nem nevezném ideálisnak, mert az eső szakadt, így még a radarképernyőn is nehezen volt kivehető a hajók pozíciója. Furcsa érzés volt ebben a viharos, sötét, villámokkal és óriásokkal megtűzdelt térben hajózni.
A sziklát délről megkerülve elhaladtunk a világítótorony mellett és feltűntek Gibraltár első lakóházai. Bejutottunk a kikötőbe, ahol további számtalan óriás tanker és teherszállító pihent.
Kicsit labirintus jelleget öltött a kikötő. Egy további fordulóval a repülőtér leszállópályájának a végéhez jutottunk. Emellett volt az Port Authority, ahol jelentkeznünk kellett. Ekkor már 3/4 11 volt, és az idő nem akart javulni. Végül már éjfél is elmúlt, mire horgonyzóhelyet találtunk és elalhattunk.
Utólag az az érzésem, hogy Gibraltár nem is lenne az, ami, ha nem így mutatkozott volna meg az első találkozáskor.


Az óceán kapujában

Jó szél van!
Éjfélkor csökkentettem a motor fordulatszámát, hogy ne hajnali 3-kor érjünk Malagába. Így is még sötétben, reggel 6 körül hajóztunk be a kikötőbe. Az egyik utikönyv előre megrémísztett, miszerint itt nagyon drága a kikötés, ezért egyből a helyi halászkikötőt céloztuk meg. Ezzel jól is jártunk - egyenlőre úgy tűnt - mert a legtöbb halász kint lehetett a tengeren, a kikötő pedig tele volt üres helyekkel. Kikötés után mindjárt le is dőltünk 1 órát még pihenni.
- Olá! - hallottam Oszi hangját.
- Vajon kinek köszönget? - gondoltam félálomban.
1 perc múlva ismét:
- Oiá! - ez mintha nem Oszi hangja lett volna.
- Valaki nekünk köszönget - mondta Tamás. Kikászálódtam az ágyból, és a kabinból. Szírénás rendőrautó és a kikötői-rendőrség nézett velem farkasszemet. Ők csak spanyolul értettek, én nem spanyolul pont nem beszélek. Persze tolmács nélkül is értettem, mit magyaráz: 'húzzunk el, itt mi nem parkolhatunk, menjünk, és fizessünk a marinában az éjszakáért'. Szerencsére rendesen vezetjük a hajónaplót, így megmutattam a kollégának, hogy ide van írva: 7.00 kikütés Malagában. Ezt most ő is megértette tolmács nélkül, úgyhogy már csak annyit kért, menjünk onnan.
Mivel fizetni nem akartunk a kikötésért, Oszi és Sebi kiszálltak a hajóból - Oszi az elemózsiáért felelt, Tamás a városnézésért - én pedig szép lassa 2 és fél ótáz sodródtam jobbra-balra. A révkalauz többszőr is megnézett, de nem szólt rám.
Kellemes hátszélben érkeztünk meg Gibraltárhoz, és ekkor beindult 'Vince'. Na persze Vince nem a legénység tagja, hanem a legfiatalabb trópusi vihar a Kanári-szigetektől északra. Ez a rész volt a szülőhazája Katrinának is. Persze nekünk, Európaiaknak nincs mitől tartanunk, a megszűletett vihar a föld forgása miatt Amerika írányágan indul el. Elméletben. Vince nem elméleti ember, úgyhogy most Amerika helyett Anglia felé indult el. Hogy mi lesz ebből?
Az erős szélben behajóztunk Gibraltár kikötőjébe. A kikötő előtt sok hatalmas teherszállító hajó horgonyzott, a radar úgy nézett ki, mintha zöld pöttyös rudi csomagolópapírja lett volna. A zuhogó esőben keresgéltük a navigációs fényeket, szlalomoztunk az óriás vasalók között.
Megkerestük a határőrséget, és jelentkeztem a papírokkal. Fél óra alatt bejelentkeztünk és engedélyt kaptunk a horgonyzóhely használatára. Érdekes, hogy bár Gibraltár EU tag, mégis megköveteli a bejelentkezést.
Hihetetlen érzés, ahogy itt horgonyzunk a gibraltári szikla mellett az óceán kapujában. A szél 25-30 csomós és a zuhogó eső miatt erősen romlott a láthatóság.
Jó éjt mindenkinek!


22. nap, 2005.10.11. Kedd, Gibraltáron

Átléptünk a határon
Jöhet a repúlö!
Városkapu
Utcarészlet
Az utazás fáradalmait kipihenve 10 óra körül keltünk. Összeszereltük Rotorkát, elrendezkezkedtünk, megebédeltünk, majd ki akartunk a partra evezni. Az időjárás azonben ezt másképp gondolta. A délelőtti keleti szellő pár perc leforgása alatt 5 csomósról 20 csomósra emelkedett és átfordult délnyugati irányba. Közben befutott egy Navtex üzenet is (a Navtex egy olyan kütyü, amely a partról sugárzott időjárási és navigációs híreket veszi), miszerint délkeleti 7-es szél várható.
Rotorkával volt egy próbálkozásunk, hogy kievezzünk, de előszőr megtöltöttük a csónakot félig vízzel, másodszor rájöttünk, hogy hárman túl nagy felületet adunk a szélnek, és ha teljes erőmből evezek, akkor éppen, hogy haladunk széllel szemben. A part pedig legalább fél mérföld távolságban van tőlünk.
Visszaevickéltünk a hajóhoz, közben a szél 35 csomósra emelkedett. Délnyugati irányból nyitott volt a horgonyzóhely, úgyhogy 5 perc után már félméteres hullámok emelgették hajónkat. A körülöttünk levő hajók sorra emelték helyére a horgonyukat és hajóztak át a reptér melletti moló tulsó felére.
Mi is hasonlóan cselekedtünk. A moló tulsó fele már Spanyolországhoz tartozik, úgyhogy ezzel a húzásunkkal ismét másik országba kerültünk. Nem értem, miért tartják fent a határvonalat Gibraltár és Spanyolroszág között, hiszen Gibraltár is EU tag (de nem VAT tag).
Itt a védett vizeken már könnyedén kieveztünk a Spanyol partokhoz (persze, mert a szél szinte hátulról fújt), partra húztuk Rotorkát, eldugtuk alá az evezőket és a horgonyt (horgony nélkül soha nem indulok el Rotorkával, mert ha valamiért elvesznének az evezők és valamerre elkezdene sodorni a csónakot a szél, a horgony az utolsó esélyem, hogy ezt megakadályozzam).
Átéptünk a Spanyol-Gibraltári határállomáson, és máris Angliában érezhettük magunkat: emeletes piros buszok, piros telefonfülke. Az autók Angliával ellentétben az út jobb oldalán mennek, így a mi szempotnunkól a jó oldalon van a kormány.
Bejártuk Gibraltárt keresztbe kasul. Nagyon kis helyen nagyon sokan nagyon régóta éllnek, és ez igen rányomja a bélyegét a látványra. Sok a lepukkant épület, izléstelen, sűrű beépített városrész. Ugyanakkor egészen sok új építésű apartman-házakat is láttunk.
Bár az emberek angolul beszélnek, mégsem mindíg lehet őket érteni: erősen spanyolos a hangjeltésük.
A pár órás séta után beültünk egy Internetes kávézóba és feltöltöttem a képeket az Internetre.
- Még van félórájuk - volt a csapos válasza a kávézóban, mikor friss kenyér és élelmiszerbolt után érdeklődtünk. És valóban, egy hatalmas hypermarketet találtunk, ahol zárás előtti akcióban mindjárt vettünk 1 grillcsirke áráért 2-t. Ezt holnap is el fogjuk játszni!
Gyalogosam ismét átléptük a Gibraltár-Spanyolország határt és Rotorka felé indultunk.
Rotorkához visszatérve szomórűan fedeztük fel, hogy ellopták az evezőket, a horgonyt a láncával és kötelével együtt. Még az evező villákat is kiszerelték a hajótestből. Még szerencse, hogy Rotorkát nem vitték el. Aztán arra gondoltam, hogy lehet, hogy aki elvitte az evezőket, eladta pár euróért és ebből a pénzből gyógyszert vett a gyerekének...
Kerestünk 2 fadarabot, és a fákat evezőnek használva visszajutottunk Rotorra. Ma sem kell altató az elalváshot.
... és ágyú a városbanA kikötöben a régi épületek szép állapotban ma is biztosítják a helyetEzeket a kerékpárokat a rendörség foglalta le


23. nap, 2005.10.12. Szerda, Gibraltáron gyalogosan

A sétáló utca
Iskláslány
A város felülröl
Megyünk fel a lépcs¨n
Vëdöágyuk
A gibraltári majmok
- Már megint egy túrista
- Itt viszket?
Papa, mama, gyerekek
A szikla elött horgonyon várakoznak a hajók
A tegnapi rossz tapasztalatokból tanulva ma Rotorkával nem a spanyol partokon fogunk kikötni - határoztuk el - hanem megkerüljük a molót és Gibraltáron fogunk partot érni. Ez kb. másfél mérföldes út, miközben a gibraltári-öbölben is csónakáznunk kell, ahol az erős szél miatt félméteres hullámok is lehetnek. Minden csak arányok kérdése, ezek a hullámok, amelyeken könnyedén átdöccen Rotor, Rotorka 'élet-halál' harcot folytat.
Hogy ne kelljen az utat végig evezni, beüzemeltem a Rotorkára szerelhető kétütemű motort. Meglepetésemre a motor elsőre beindult, pedig nem szokása. Általában 20 rángatás, 15 szitkozódás majd könyörgés, karburátor tisztítás és benzinben fürdés könyökik a szokásos ceremónia a motor életre keltéséhez. Az ellopott evezők helyett szerencsére volt másik, a felfújható csónakunk evezője pont passzolt villástúl. A kis csónakot nagyon könnyedén viszi a motor, negyedóra alatt megtettük a nagy utat, és hogy abszolút biztonságban tudjuk Rotorkát, a vámhivatal molójához kötöttük ki.

Gibraltárról

Spanyolország déli csücskéből kiharapott félszigeten fekszik az brit-függőségű de önálló Gibraltár. A mindösszese 5 km hosszú és 1.6 km széles földnyelven sokféle nemzet leszármazottai kultúráikat magukkal hozva és egyesítve adják Gibraltár egyedi izét. Angliából van itt piros emeletes busz (bal- és jobbkormányos vegyesen), piros postaláda, fish&chips, és ez keveredik a észak-afrikai, spanyol, indíai, héber kultúrákkal. Gibraltár földrajzi szempontból a szikla, vagy ahogy itt hívják a 'Rock', a 426 méteres látványos domb (bocsánat, hegy), és ennek köszönhette a törénelem során a kiemelt érdeklődést. A hegyről belátni az egész Gibraltári-szorost, amely az Atlanti-óceánt köti össze a Földközi-tengerrel. Akié a szikla, az hatalmat és ellenőrzést gyakorolhatott a hajóforgalom felett. Ezért is foglalta el a Spanyoloktól 1704-ben az angol-dán flotta. Spanyolország kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan próbálta visszaszerezni a 'Sziklát', egészen az 1979-83 között zajló 'Nagy ostrom'-ig. Británnia fontos haditengerészeti központot alakított ki. Franco idején nagyon megnőtt az angolok és spanyolok között a feszültség, 1967-től 1985-ig a határon nem lehetett átlépni. Igen elszigetelten éltek akkortájt a helyiek. A határokan aztáb újra kinyították, de a spanyolok azóta is burkoltan tiltakoznak - például a határforgalom lassításával - tudtuk meg egy kedves gibraltári fickótól, aki kocsijával fuvarozott minket (részletes később). Gibraltár ugyan EU tag lett, de nem lépett be a VAT (ÁFA) közösségbe. Nincs is forgalmi adó, ezért sok minden - főleg az elektronikai áruk, üzemanyag, alkohol és dohánytermékek jóval olcsóbbak Spanyolországnál, és ezzel nem kis fejfájást okoznak a spanyol vámosoknak. A Gibraltári gazdaság alapja a túrizmus, a kikötő és a pénzügyi szolgáltatások (vagy ahogy egyes spanyol rendőrök mondják: pénzmosás). A használt pénz az angol font, de mindenütt elfogadják az eurot is. A belváros gyakorlatilag egy elterített bevásárló központ, de nagy meglepetésünkre, 6 órakor mindenki bezárt és kiürültek az utcák. Az üzeletek nagy táblákon hírdetik egymásnál olcsóbban az alkoholok és cigaretták árait, a lelkes túristák és spanyol csempészek gőzerővel vásárolnak. Mi ezt inkább kihagytuk és a helyi információs ponton kifaggattunk egy kedves hölgyet a lehetőségekről.
Sok mindent nem lehet itt megnézni, így mindenből próbálnak pénzt csinálni. Rutinosan, a túrista-csapdákat kikerülve nem éltünk a csábitó 8 fontos kabinos hegyre-emelkedés lehetőségével, hanem egy eldugott sarokban talált térkép alapján lépcsőn másztuk meg a sziklát. A lépcső valószínűleg elég félelmetesen nézhetett ki felülről, mert amikor Tamással ketten a tetejére értünk, fentről figyelő turisták megtapsoltak, és kezet rázva gratuláltak. Utközben sok utat kereszteztünk, amely utak - a lépcsőhöz hasonlóan - hiányoztak térképünkről. Hát persze, nem is szeretnék, ha a túristák maguktól fel-alá sétálgatnának. Tessék taxival közlekedni és a helyi gazdaságot erősíteni!
A fő attrakció a majmok, akik szabadon élnek és mozognak. Az ember közelségét teljesen megszokták, abszolút nem félnek, sőt. Tudattalanul a kezembe volt egy zacskó benne vízzel, az egyik állat élelmet sejtve benne ki akarta tépni a kezemből. Alig bírtam visszaszerezni!
Hihetetlen érdekes volt számomra ilyen közelségbe kerülni a szabadon élő álatokkal. Balra egy hím a földön háton fekve pihen, jobbra egy mama a kismajmát tisztogatja, mellettük ketten acsarkodva, ugrándozva játszanak.
A túristákat kisbuszokkal és a felvonókkal tömegesen hozzák a majmokhoz, ahol a sofőr élelemmel és egyéb trükökkel csalogatja közelebb és piszkálja, hergeli az állatokat és szórakoztatja a túristákat, gyakran ellenszenves módon. Mellékesen minden sarkon ki van írva, hogy kérik, hogy ne etessük a majmokat, ne piszkáljuk őket, a pénzbírság akár 500 font is lehet. Ellenőrnek, rendésznek híre-hamva sincs, úgyhogy maradnak a visongató turisták és a majmokat stresszelő taxisofőrök.
A majmok mellett még van ostrom alatt épített alagút, 2-3 ágyú meg egy csepkőbarlang. A fizetős helyeket kihagytuk (mind később megtudtuk, jól tettük), inkább gyalogosan pár óra alatt körbe jártuk a sziklát. Ami lényeges azt mind ingyen végig tudtuk nézni és jókedvűen ballagtunk el az Európa-ponthoz, Gibraltár legdélebbi pontjához. Itt minden a legdélebbi volt, pld. itt van a legdélebbi szuvenír bolt is. Szerencsére már zárva volt, úgyhogy megkimélt minket a sok gagyi cucctól és zavartalanul figyelhettük meg a fok körül horgonyzó hatalmas hajókat és afrika partjait.
Visszafelé egy szimpatkus fiatalember megértette, mit fejezünk ki a felfele fordított ujjunkkal és szívesen elhozott a kocsijával. Közben tudtunk beszélgetni, Gibraltárt autentikus szempontból is kicsit megismerni. Megtudtuk, hogy imád itt élni, mindenki ismer mindenkit és mindenki nagyon kedves (ezt mi is tapasztaltuk). Az emberek boldogok, örülnek saját országuknak és eszük ágában sincs Spanyolországhoz tartozni.
Oszival immár hármasban mentünk a tegnapi bevásárló központhoz, ahol szomorúan tapasztaltuk: ma már elfogyott a grillcsirke... A hajókészleteket azonban pótolni kell, mert hamarosan indulunk a Kanári-szigetekre, úgyhogy mindhárman jól megrakodva tértünk vissza Rotorkához, aki hiánytalanul várt minket a vámhivatal védelmében.
Este már nem szeretett minket a motor, hiába játszottuk le a korábban ismertetett ceremóniát (Oszi még rá is tett fél óra berántó zsínor huzogatással), nem tudtuk életre kelteni. Én ennek örültem, mert legalább evezhettem. Tamás folyamatosan bíztatott, számolta nekem az evező-csapásokat, dícsőitő-énekeket adott elő. Erre szükség is volt, mert a hullámokkal és a széllel szemben nehezen haladtunk, ráadásul közben az eső is elkezdett szakadni.
Mindezek ellenére hamar visszaértünk meleg és száraz hajónkra, ahol egy felirat várt az ajtóra ragasztva: 'YOU ARE TOO CLOSE!'
Vajon melyik hajó lehetett? Hiszen amelyik legközelebb van hozzánk, azzal is biztonságos távolságban vagyunk. Vagy már elment? Nem tudtuk eldönteni. Hátha azt a hajót zavarjuk, amelyik a legközelebb van - gondoltam - ezért arréb horgonyoztunk.
Az expedició résztvevöiTemetöKirályi posta
Útközben az Európa pont felé......egy vízesést találtunkMohás sziklák
Déli-mecsetAz Európa pont és az utolsó európai boltBalkormányos emeletes busz


24. nap, 2005.10.13. Csütörtök, Készülődés

Fél szemünkkel az időjárást figyeltük, a másikkal a hajót elkezdtük felkészíteni az első hosszabb szakaszra, megállás nélkül a Kanári-szigetekhez szeretnénk eljutni.
Átpakoltuk és rendszereztük az élelmiszereket, leszervizeltem a motort, az egyik ékszijat öregnek találtam. Elővettem a tartalék szíjakat:
- Hoppá! Ez rövidebb! - állapítottam meg. Nem baj, Gibraltár híres arról, hogy mindenhez hozzá lehet jutni, majd a parton veszünk.
Este beálltunk a kikötőbe a benzinkúthoz, feltöltöttük a hajó tartályait és további 6 20 literes kannát. Tehát mostmár összesen van 250 liter a tartályokban és további 240 liter kannákban. Ékszijat nem árultak a kúton, de nagyon készséges kutas felajánlotta, hogy maradhatunk, amíg megnézem egy másik kúton. Hoppá! Többieket ugrasztottam, hogy addig menjenek bevásárolni. Na ehhez mit fog szolni a kutas, hogy eltününk fél órára?
Én elmentem szíjért, de nem jártam szerencsével. Az egyik benzinkúton ajánlottak egy boltot, de az csak reggel fog nyitni. Visszasétáltam a hajóhoz, és meglepetésemre még ott találtam a többieket.
- Mi a helyet?
- Zár a kutas és megsúgta, hogy esetleg maradhatunk, csak a keritésen kell átmászni és ő nem tud róla. - válaszolta Oszi. Még jobb! Oszi a hajónál maradt, mi pedig elmentünk a tegnapi nagyáruházba, reméljük ma kapunk csirkét!
Az első fuvarral vettünk annyi vizet amí elfér a kezünkben, meg annyi WC papírt, ami elfér a hónunk alatt - Ez 20 liter vízet és 24 tekercs papírt jelent - persze a hátizsákot is megpakoltuk.
Én bemásztam a kútra, Tamás pedig beadogatta a cuccokat. Oszival beszórtuk a hajóba és indultam a második körért. Hallom, hogy Tamás énekel:
- Géza-Géza-ne-gyereki-itt-vannak-a-rendőrök - dalolászta - most-már-jöhetsz-trallalal.
Az áruházban még volt 4 grillcsirke, kérdeztem, mikor lesz 2 az 1 áráért:
- Ma nem valószínű, ha marad, akkor este fél 10-től - válaszolták.
Tomival elfoglaltuk magunkat egy jó félórár, közben persze rajta tartottuk a szemünket a csirkéket, ha fogyóba lenne, akkor megveszük 1-1-ben is. Negyed 10-kor észrevettem, hogy valaki beáll a csirkés pulthoz.
- Veszélyben a csirkénk - gondoltam, és mi is bálltunk.
Kiderült, hogy a vevő az egyik pénztáros mamája és 2 az 1-értben kap 2 csirkét. Ezek után mindet is ki kell szolgáljon! Sorra kerültem:
- Én is kérek hasonló kondiciókkal - pironkodva szolgált ki.
Visszamentünk a kúthoz, nyitva az ajtó. Oszi mesél:
- Volt itt valami őr, és mondta, hogy oké minden, de ne maradjunk éjszakára.
Visszahorgonyoztunk a helyünkre és finom csirkét vacsoráztunk.


25. nap, 2005.10.14. Péntek, Készülődés

Reggel Rotorkával kimotoroztam a kikötőbe, megvettem a szíjakat, vettem új evezőkat és megéleztettem Oszi halfiléző kését.
Délután folytattuk a készülődés. Gibraltárról kihajózáshoz keleti szélre van szükségünk. Az időjárás jelentés szerint ma az lett volna, ezzel szemben továbbra is nyugatról fúj. Nem baj, úgysem jó az ékszij mérete, holnap vissza kell mennem. Nap végére a hajó 90 százalékban összeállt, holnap indulunk..


26. nap, 2005.10.15. Szombat, Elindulunk

Reggel ismét kimotoroztam Rotorkával. A kikötő a hajótól kb. negyedóra motorozásra van, és továbbra is a vámhivatal molóját használjuk, úgy tűnik, ez biztonságos.
Közben Tamás összepakolt, sajnos nincs ideje, hogy velünk jöjjön a Kanárira, úgyhogy őt még ki kell raknunk valahol.
Befejeztük a készülődést és elindultunk. Tomi kinézett egy buszt, ami Spanyolországból, a közeli Algescirasból indul, úgyhogy átmotoroztunk oda..

Elbúcsuzunk TomitólOszi közben elszív egy cigitTomi a parton maradt

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:12345678

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2141344