Hajónapló: Cyclades Challengers: Video in English


Készült 2001-ben

Cyclades Challengers: így hívtuk magunkat. Cyclades=Kikládok. Misinek köszönhetően még feliratozott pólónk is volt. Innen jött az ötlet, hogy legyen ez a film címe is. A történet a szokásos: nyaralótúra Görögországban. A megvalósítás viszont újszerű.

Azt találtam ki, hogy ezt a filmet kicsit komolyabbra csinálom, mint a korábbiakat. Jobban rákoncentráltam a történetre, amelyik szépen ki is kerekedik. Sikerült Misit és Pistit rávennem, hogy készítsek velük egy-egy utólagos felvételt, amelyen saját szemszögükből mesélik el a történetet. A National Geographicon látható riportos-kisfilmek inspiráltak.

A nyersanyag elkészítésénél már a készítendő filmet is figyelembe vettem, és igen jó felvételekből dolgozhattam. A kicsit több mint 1 órás filmet kb. 200 óra alatt készítettem el.

A filmet több fórumon bemutattam, nagy sikerrel.

Egyenlőre nem tölthető le filmrészlet.

Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   4876867