Krakow, végre itt a nyár!

Csodás tavak mellett tekertünk eddig is, de valahogy az idő miatt nem volt kedvünk megmártózni bennük. A németek fürödtek így is, mert hozzá vannak szokva a hűvös időhöz és a hideg vízhez is. De ma végre 28 fok körül volt a hőmérséklet és nem volt szél sem, ezért mi is megmártóztunk a Krakow tóban, hiába volt hűs a vize. Az út elején, valamivel Waren után,  erdőben, laza köves úton tekertünk.   Útközben nem voltak boltok vagy éttermek, mert ami volt az is zárva volt (lehet, hogy csak a hétfő miatt), így a késöi ebédig letekertük az 55km-t. A kis forgalom miatt az éttermek amúgy sincsenek nyitva egész nap, van ahol már fél háromtól nincs konyha. A következő kemping csak messze lett volna, de pont volt egy Krakow előtt (ez a német, nem a lengyel Krakow), ezért kora délután megálltunk egyet kenuzni a tavakon. 10km-t eveztünk a tavak körül (két tó ér egymásba). Ne csak a lábunk erősödjön – gondoltuk. Ahogy végeztünk az evezéssel, jött egy kisebb zápor. A kemping éttermében megvacsoráztunk, majd felvertük a sátrat. A kemping hangos volt.  Amúgy, ahogy érkezik a jó idő, úgy gyarapodnak a szúnyogok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük