Délelőtt folytattuk utunkat az Elba Radweg-en. A folyótól többször elkanyarodik az út, tavak és ültetvények között kanyarog. Pretzsch után át kellett kompoznunk a folyó másik oldalára, hogy követhessük az utat. Nagy hőség volt, 30 fok körül és szárazság. A homokos részeken kisebb forgószelek képződtek. Ebédre még egyszer utoljára visszakanyarodtunk a folyóhoz, hogy a partjánál ebédelhessünk és elbúcsúzzunk ettől a szép látványtól.
Délután, Lutherstadt Wittenberg-nél elkanyarodtunk az Elbától Berlin irányába. Szívesen folytattuk volna utunkat tovább az Elba mentén (bár a mai nap alig láttuk a folyót, mert a kerékpárút melletti gát mögött fut), de mi most Berlint céloztuk. Az R1-es kerékpárutat követtük innen, mely elég rázkódós a kövektől vagy süppedős a salaktól. Nem tudtunk gyorsan haladni rajta. Az aszfalton az átlagsebességünk 15-16 körül van, de ezen az úton 7 körül megyünk. Az út azonban szép, mintha egy erdős részen kirándulgatnánk. Radigke kempingjében szálltunk meg, mely nem túl nagy hely és nem sok a vendég sem, ezért nagyon csöndes. Reméltük, hogy az R1 út változik majd Potzdamhoz és Berlinhez közeledve. Ma 80 km-t tettünk meg.