Esőre ébredtünk és hidegre. A gázmelegítőn elkészítettük a zabkásánkat és ezt a sátor melletti tónál tálaltuk. Itt volt egy kis fedett rész egy korábbi büfé vagy hasonló lehetett egy kis terasszal. Vártuk hogy oszoljanak a felhők, de nem tették, ezért vizesen csomagoltuk össze a sátrat. Csak jóval 11 után folytattuk utunkat. A szél az előző naphoz képest valamelyest csökkent, de a hegyekben a levegő hőmérséklete nem volt több 14 foknál, ezért vízhatlan felszerelésben tekertünk. A következő település, Nova Bystrice volt, mely csak 3 km volt a szállásunktól, de úgy éreztük itt is meg kell állnunk egy tízóraira, bár már majdnem dél volt. Végül is kétszer reggeliztünk, de ebben a hidegben kellett az energia. Aztán csodálatos erdős, patakos, tavas tájak következtek. Nem győztünk betelni a táj szépségével. Megálltunk egy erdőszéli pihenőnél, majd úgy döntöttünk, hogy az egyik kis tisztáson megebédelünk, Bystrice-ben vásároltunk ebédre valót.
Az út szinte könnyű volt, több lejtővel, az előző napokhoz képest (az elmúlt két nap jócskán volt le-fel), bár így is emelkedtünk 560 métert de 735 métert süllyedtünk is. Az erdő menet kicsit kátyus volt, de legalább nem kellett az országúton haladni mint azelőtt. Le is engedtünk a kerekekből az útviszonyoknak megfelelően. Az emberek kedvesek, az útszéli fákról lehet gyümölcsöt szedni, de ha baj van a kerékpárral csak magadra számíthatsz, mert nem sok bicikli szervizt láttunk útközben. Ez olyan mintha a Csendes-óceánon hajóznánk. Nagyobb települések is csak ritkán vannak és az internet sem segít sokat, mert többször a szálláshely, étterem vagy büfé is zárva volt, hiába néztük ki őket előre.
Egész nap lógott az eső lába és vészjósló fekete felhők voltak felettünk (délután megint nagyobb eső volt várható). Ezért kaptunk az alkalmon, amikor elérkeztünk Jindrichuv Hradec városkához és megszálltunk egy panzióban a város közepén (Kasper Cyklopenzion). Azt gondoltuk, ránk fér egy kis városnézés és pihenő, úgyis cudar az idő. Ráadásul a combunk is megfájdult az előző napi hirtelen emelkedőktől, Tettünk rá kinezológiai szalagot. Ma csak 32 km-t tekertünk.