Stockerau-i kis kitérőnk után rátekeregtünk a GreenWays kerékpárutakra, először a Tresdorf Radweg-et, ezt követően a Dunau Radtour-t és a Krautter Radweg-t, majd végül az Eurovelo 9-es útvonalakat követtük. Ausztriát behálózzák a kerékpárutak. A Krautter Radweg dimbes-dombos aprókavicsos útjai után az Eurovelo kész felüdülés volt, bár rossz fordulót vettünk rajta. Ez nem azt jelenti, hogy nem csodálatos a táj veteményesekkel tarkítva (az aranyló búza és a sárga napraforfgók szemetkápráztatóak) de az aprókavicsokat emelkedőn a fekvőkerékpáron nem annyira szeretjük, mert elég nehéz tekerni rajta és néha kicsit kipörögnek a kerekek. Ilyenkor nem olyan stabil a kerékpár a csomagokkal. A lakatlan területeken szaladgálnak az ürgék és a nyulak, egyik másik elég közel merészkedett hozzánk. Ezek nem félnek?-tanakodtunk.
Elég sok a hegymenetünk, körülbelül 170 és 300 méter között változott a magasságunk. Volt olyan rész, ahol egymást követték a hegyek – völgyek. A tetőről volt, hogy 50km főlé gyorsultunk és majdnem felgurultunk a következő dombra. A mai hőmérséklet übereli a tegnapit, 30-31 fok körül van, ezért elővettük az arcvédő maszkjainkat a nap ellen. Még szerencse, hogy hűt a menetszél, főleg a hegyről lefele. És hogy mi történik hegymenetben? Akkor pedig az izzadság hűt – vicceltünk.
Ebédre egy kebabot és tiramisu-t ettünk. A tiramisu azért kellett, mert a nagy ropogós buciba csomagolt kebab után majdnem elaludtunk a melegben. Érdekes, hogy a Kral Kebap-nál, ahol megálltunk, nem pitában adják a húst. Csak ebéd után realizáltuk, hogy rossz helyen vagyunk, mert kiderült, hogy Obersdorf-ba érkeztünk. Az Eurovelo-n rossz irányba, Bécs irányába indultunk el, amin kb másfél órát tekertünk oda, majd vissza ismét másfelet. Biztos a meleg tehet erről is, meg az is, hogy egy táblát sem láttunk útközben Bécs felirattal, ezért nem is sejtettük, hogy nem Prága felé haladunk. Az első kempingünket sem értük el. Helyette, találtunk egy kis vendégházat Siebenhirten faluban, ahol megszálltunk, miután Mistelbach-ban megvacsoráztunk. Ma 94 km-t tekertünk, de ebből a rossz fordulónk miatt nem mind irányra.